Céklás-currys hummusz

Céklás-currys hummusz

Ismét egy hummusz receptet hoztam, viszont ezúttal egy kicsit extráztam. 🙂 A sima és a babos verziót már korábban mutattam, de mivel hummuszból sosem elég, ezért meghoztam a mostani nagy kedvencemnek, a céklás-currysnek is a receptjét is. 🙂 

Céklás hummusz

Az alap hummuszt igazából azzal ízesítitek, amivel csak szeretnétek, ez megint ízlés dolga. Én is már készítettem jópár-félét, fűszereset, zöldfűszereset, sült paprikásat, sütőtököset, brokkolisat, és még sorolhatnám. Az a jó a csicseriborsóban, mint szinte minden hüvelyesben, hogy minden jól illik hozzá. 🙂 

Céklás-currys hummusz
Céklás-currys hummusz hozzávalói
Céklás-currys hummusz
Mehet minden a robotgépbe, majd mixeljük simára. Ennyi az egész. 🙂 Lehet is tálalni.

Hüvelyesek

Mint azt már számtalanszor írtam, napi rendszerességgel kellene hüvelyest fogyasztanunk. Dr. Greger a Hogy ne halj meg című könyvében napi 3 adagban határozta meg azt a mennyiséget, amit meg kellene ennünk. Egy adag pl. 1/4 bögre hummusznak felel meg. Egy-két adag simán kipipálható, ha reggelire és vacsira mondjuk hummuszos kenyeret eszünk. Én általában sósat eszek első étkezésre (ami olyan tízórai körülre esik), és ez általában valamilyen hüvelyes kence zöldségekkel. Az esetek nagy részében hummusz, de néha valamilyen egyéb kenőke, amibe szintén teszek hüvelyest. Az ilyen kencékkel szerintem könnyen be lehet vinni pár adag hüvelyest minden különösebb erőfeszítés nélkül. 

Céklás-currys hummusz
Így ni! 🙂 A tetejét meglocsoltam egy kevés olívaolajjal, szórtam rá pirított szezámmagot és apróra vágott snidlinget, néhány bazsalikomlevelet.

Cékla

A cékla elég megosztó tud lenni, van aki nagyon szereti, van aki nem igazán. Ez nálunk a családban is így van, talán én vagyok az egyetlen, aki nagyon szereti, minden formában meg tudom enni. A balzsamecetes-hagymás sült cékla köretként az egyik kedvencem, de magamnak gyakran sütök sütőben is, mint ahogyan a répát vagy a krumplit. Férjem még csak-csak megeszi, de nem túlságosan rajong az ízéért, neki túl földízű. 🙂 Ezzel a céklás brownie-val mondjuk nincs gondja, (itt nem érződik karakteresen a cékla íze) és ezt a céklás hummuszt is szereti, viszont kislányom esetében ez az egyetlen zöldség születése óta, amit semmilyen formában nem tudok megetetni vele. 🙂 Brownie-ban azért nála is átmegy, de ha már látja magát a zöldséget (nem csak így, hogy mondom, hogy ebben a sütiben is az van), akkor már köszöni, nem kéri. A színe minden esetben nagyon tetszik neki, de megenni már nem akarja. Talán idővel. 🙂

Céklás-currys hummusz
Tökéletes kenyérfélékhez, nyers zöldségek mellé mártogatósnak, de akár főételek mellé is kiegészítőnek.

Főtt vagy sült?

Igazából mindegy ehhez a recepthez, hogy milyen módon készítjük el a céklát. Én egy hőálló tálba szoktam tenni őket héjjasan, öntök alájuk egy kis vizet, fóliával letakarom és sütőben puhára sütöm. Ha nagyobbak, akkor esetleg félbevágom őket sütés előtt, és úgy teszem a tálba, hogy hamarabb megpuhuljon. De lábasban, vízben megfőzve is jó. Felhasználáskor a héját lehúzom és felkockázom.

Céklás-currys hummusz
Céklás-currys hummusz. Nagyon finom. 🙂

Ebben a hummuszban curryt párosítottam a céklával, szerintem nagyon jó kis kombó. Én a curryt is nagyon szeretem, ezért aki még ugyanígy van, mint én, akkor annak szerintem nagyon fog ízleni ez a verzió is. De persze mindenkinek érdemes kipróbálni, főleg, ha még mondjuk nem kóstolt sosem céklás hummuszt. Kenyérre kenve, zöldségekhez mártogatósnak, de még főételek mellé is tökéletes kiegészítő.

Céklás-currys hummusz
Jó étvágyat kívánok! 🙂

Hozzávalók:

  • 1 kis konzerv (400 g-os) csicseriborsó (ebben kb. 230-240 g csicseriborsó van)
    (Levét tartsuk meg pl. ehhez a recepthez!)
  • 1 közepes fej főtt/sült cékla (pucolva, megsütve kb. 180 g)
  • 2 ek tahini (barna)
  • 1 ek (15 ml) almaecet
  • 1 tk citromlé
  • só ízlés szerint
  • 1/2 tk őrölt kömény
  • 1 tk currypor
  • víz a hígításhoz

Elkészítés:

  1. Ha konzerv csicseriborsó használunk, akkor azt szűrjük le és tegyük a késes betétű robotgépünk tartályába. 
  2. Adjuk hozzá az összes többi hozzávalót és kezdjük el mixelni. Közben adagoljunk hozzá annyi vizet (vagy a csicseri főzőlevét, főleg, ha saját főzés), amilyen hígra szeretnénk. Mixeljük sima krémmé, majd tegyük át egy tálba és már tálalhatjuk is. Tetejét meglocsolhatjuk egy kevés olívaolajjal, szórhatunk rá pirított szezámmagot és zöldfűszereket.



Hosszászólások