Kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével

Kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével

Megint egy fincsi tésztát hoztam. Sokat gondolkodtam, hogy mit írjak róla, de nem igazán tudok hirtelen semmi újat, amit már ne írtam volna le korábban. Aki rendszeresen olvassa a bejegyzéseimet, annak már úgyis a könyökén jön ki, hogy tésztaimádók vagyunk, tehát nálunk rendszeres a tésztás fogás, valamint az is, hogy a hüvelyeseknek is nagy pártfogoltja vagyok, mert nem csak finomak, de nagyon egészségesek is.

Gluténmentes vegán kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével
Sorakoznak a hozzávalók
Gluténmentes vegán kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével
Kezdjük el pirítani a hagymákat a fűszerekkel pár evőkanál olívaolajon

Magvajak

Nálunk valamilyen magvaj mindig fellelhető, leginkább mogyoróvaj és tahini, de gyakran készítek mandulavajat és kesuvajat is. Mindenféle ételhez használom őket, édeshez, sóshoz egyaránt. Szeretek a tésztaszószokhoz is adni egy-két kanálnyit, mert nagyon finom, krémes lesz tőle a szósz. És hát természetesen ez is nagyon egészséges, aki nem érzékeny a magokra, annak érdemes kipróbálni. 

Gluténmentes vegán kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével
Pár perc után mehet is hozzá a paradicsom és a lencse
Gluténmentes vegán kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével
Újabb pár perc után a kesuvaj és a főzőlé

Korábban is már osztottam meg egy tésztás receptet, amelyben mandulavajat használtam. Most kesuvajat tettem a szószhoz, melyet szintén házilag készítettem. Sokan szerintem azért nem állnak neki otthon magvajakat készíteni, mert azt hiszik, hogy nehéz és körülményes. Pedig egyáltalán nem az. Egy viszonylag jó mixer vagy konyhai robotgép kell hozzá és ennyi. Azért írom, hogy viszonylag jó, mert nekem sem csúcsminőségű kategóriás eszközöm van, mégis remekül el tudom készíteni vele a vajakat. Ez esetben a kesut kicsit megpirítottam felhasználás előtt, de ez akár el is hagyható, én sem pirítom meg mindig, bár úgy karakteresebb az íze, majd beleöntöttem a robotgépbe és simává mixeltem. Ennyi az egész. 🙂

Gluténmentes vegán kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével
Majd a durvára vágott petrezselyem
Gluténmentes vegán kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével
A legvégén a tészta, majd jól összeforgatjuk és már tálalhatjuk is frissen

Kesu

A kesufa Közép-Amerikában őshonos, de mára már a világ számos országában elterjedt örökzöld. A fogyasztásra szánt kesu kb. 60%-át például Indiában termelik. A kesufán kesualma terem, amely nálunk nem ismert, de azokban az országokban, ahol termesztik, azt is fogyasztják. Amit viszont mi fogyasztunk, és itthon kesudiónak hívunk, az ennek az almának az alján nő. Az itthoni megnevezés tehát csalóka, mert valójában nem dióféle, hanem a kesualma termése. Ez egy bab alakú csonthéjas, amelynek a belsejében van maga a mag, amely tisztítás és hőkezelés után válik emberi fogyasztásra alkalmassá. 

Gluténmentes vegán kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével
Valahogy így. 🙂 A gluténmentes spagettit kicsit nehéz szépen tálalni, mert nincs meg az a rugalmassága, ami a gluténes tésztáknak, hamar szakadnak

A kesu nagyon egészséges, az olajos magvak királynőjének is nevezik. 🙂 Gazdag ásványi anyagokban, rostokban, fehérjében és telítetlen zsírsavakban. Érdemes fogyasztani, bár az ára elég borsos tud lenni, ami elveheti a kedvet a vásárlástól.

Gluténmentes vegán kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével
A tésztákat is ajánlatos azonnal, frissen enni, mert idővel beszívják a nedvességet, így nem marad szaftos

Ennek az ételnek a lelkét a kesuvaj adja, ugyanis abból lesz maga a szósz, ami majd szépen körbeveszi, bevonja a tésztát. 🙂 Elhagyni semmiképp sem javaslom pont ezért, esetleg más magvajjal helyettesíthetjük, azonban akkor az ízvilág is elérő lesz.  

Gluténmentes vegán kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével
Mennyei! Kesuvajas tészta szárított paradicsommal és lencsével. Próbáljátok ki! 🙂

Hozzávalók 2 főre

  • 1 fej vöröshagyma
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 3-4 ek főtt lencse (lehet konzerv is)
  • 4-5 szelet szárított olajban eltett paradicsom
  • 2 ek kesuvaj
  • 1 csokor petrezselyem
  • só ízlés szerint
  • 1 tk majoranna
  • 1/2 tk őrölt kömény
  • 1/2 tk koriander 
  • 1/4 tk kurkuma
  • olívaolaj
  • tészta (2 főre, én gluténmenteset használok)

Elkészítés: 

  1. Tegyük fel főni kedvenc tésztánkat. Próbáljuk meg úgy időzíteni a tésztafőzést, hogy a negyedik lépés előtt elkészüljön.
  2. A hagymát vágjuk kockára, a fokhagymát nyomjuk össze vagy reszeljük le és a fűszerekkel együtt kezdjük el pirítani őket egy serpenyőben 1-2 ek olajon. 
  3. Pár perc után adjuk hozzá a a lencsét és a kockára (vagy csíkokra) vágott szárított paradicsomot, majd pirítsuk tovább 1-2 percig.
  4. A tésztafőzést úgy kellene időzíteni, hogy nagyjából most készüljön el. Szűrjük le, de a főzőlevéből fogjunk fel egy bögrényit.
  5. Adjuk a lencsés keverékhez a kesuvajat, kezdjük el kevergetni és fokozatosan adagoljunk hozzá annyit a főzőléből, míg egy krémes állagú ragut kapunk.
  6. Dobjuk hozzá a durvára vágott petrezselymet, keverjük át egyszer és már jöhet is rá a tészta. 
  7. Keverjük össze a tésztát a szósszal és ha úgy látjuk, hogy túl sűrű lenne, nem elég szaftos, akkor a tészta maradék főzőlevéből még adjunk hozzá. 
  8. Tálaljuk azonnal, együk meg frissen. A tészta viszonylag rövid időn belül beszívja a nedvességet, nem jó vele várni. 🙂


Hosszászólások