Mexikói ragu

Barátnőm nemrég megdöbbent hangnemben írt rám, hogy “Nincs fent a blogodon a mexikói ragud???” 🙂 Egész eddig valóban nem volt, nem is tudom, hogy miért. Pedig tényleg nagyon fincsi és elég gyakran készítem. Talán mert úgy gondoltam, hogy ehhez aztán sok főzési tudomány nem kell, mivel jóformán “konzerves gyorskajának” is nevezhetnénk, mert ha nincs időnk és kedvünk pepecselni azzal, hogy mi magunk főzzük meg a babokat, akkor az egész kaja összedobható kb. 15 perc alatt konzerves hozzávalókkal. Mexikói fűszerkeverékeket is már találunk a boltok polcain, így azzal sem kell időt húzni, hogy mi magunk állítjuk össze. Szóval leginkább csak konzervnyitó kell ehhez a kajához, de jut eszembe, már az sem, mert a legtöbb konzervet már ki lehet nyitni anélkül is. 😀



Bolti vs. házi
Én most az egyszerűség és a gyorsan elkészíthetőség kedvéért úgy írtam le a receptet, hogy bolti, konzerves alapanyagokat használtam, de természetesen házi alapanyagok is jók, sőt! Használjunk nyugodtan saját magunk által megfőzött babokat és házilag eltett paradicsomot, ha van.

Fűszerkeverék
Ahogy írtam, van már rengeteg bolti verzió mexikóira is, nagyjából ízlésünk alapján döntjük el, hogy melyiket választjuk. Általában hasonló fűszerekből áll az összes, csak eltérő arányban és csípősségben. Én a kislányom miatt olyan használok, ami nem vagy csak nagyon kis mértékben erős, mondhatni épp, hogy csak pikáns. 🙂 Az én fűszerkeverékem sómentes és ezekből a fűszerekből áll: paprika, vöröshagyma, kömény, koriander, szegfűbors, szezámmag, oregánó, petrezselyem. Ezt akár saját magunk, házilag is össze tudjuk keverni, ha akarjuk.


Körítés
Azt, hogy mit tálalunk a mexikói ragu mellé, megint csak rajtunk áll. Én szeretem sok friss zöld levéllel és friss zöldségekkel enni, de nem feltétlenül szükséges hozzá. Ha tekerni vagy hajtogatni akarjuk, akkor tortilla lapokra mindenképp szükség lesz, de akár ehetjük klasszikus raguként is rizs vagy tészta mellé is.


Enchilada
Néha enchiladát készítek a raguból, ami ugyanúgy tortilla lapokkal készül, csak még meg is van sütve. A tortilla lapba beletöltjük a ragut és amit még szeretnénk, összehatjuk, sütőtálba tesszük és előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük. Én a tetejét meg szoktam kenni (vegán) tejföllel, néha még (vegán) sajtot is reszelek rá, nagyon finom lesz így is. 🙂

Tekerve, hajtogatva, sütve vagy sütés nélkül, szerintem mindenhogy finom, érdemes kipróbálni!

Hozzávalók kb. 4 főre:
- 1 nagyobb fej hagyma (vagy 2 kisebb)
- 1/2-1/2-1/2 piros, sárga, zöld kaliforniai paprika
- 1 konzerv (400 g) fehérbab
- 1 konzerv (400 g) vörösbab
- 1 konzerv (300 g) kukorica
- 1 konzerv (400 g) darabolt paradicsom
- 2-3 ek mexikói fűszerkeverék (vagy ízlés szerint, az enyém nem csípős)
- Só ízlés szerint (ha a fűszerkeverék nem sós)
- Olívaolaj
Tálaláshoz:
- Tortilla lapok
- Vegán tejföl
- Jégsaláta, rukkola levelek
- Uborka
- Paradicsom
Elkészítés:
- Konzerveket (paradicsom kivéve) szűrjük és csepegtessük le.
- A hagymát, paprikákat vágjuk csíkokra.
- 1-2 ek olívaolajon a hagymát és a paprikákat a fűszerekkel együtt kezdjük el közepes hőfokon pirítani.
- Mikor a hagyma és paprika kicsit megpuhult (kb. 3-5 perc), öntsük hozzá a lecsepegtetett babokat, kukoricát és a paradicsomot, jól forgassuk össze, és kb. még 4-5 percig rotyogtassuk, főzzük össze az egészet.
- Kóstoljuk meg, ha nem elég sós vagy fűszeres, sózzuk, fűszerezzük még és készen is van.
- Tálaljuk tortilla lapokkal, friss salátával, zöldségekkel és esetleg (vegán) tejföllel.