Krémes krumplipüré tahinivel

Ismét egy köretet hoztam, méghozzá egy nagyon egyszerűét. A krumplin kívül kb. 1 hozzávalóval el is készíthető ez a finom krémes krumplipüré. (Ha a vizet és a sót nem számítjuk „igazi” hozzávalóknak, hisz ezeket alapból vannak minden háztartásban. 🙂 )
A krumplit nagyon szeretem, de a legkevésbé pürének. Valahogy ez az elkészítési mód nem a kedvencem, viszont kislánykám nagyon szereti, ezért a hagyományos vajas-tejes megoldás helyett mutatok egy egészségesebbet, hátha nektek is érdekes lehet.

A krumplipüré szerintem csak frissen jó. Talán ezért sem szeretem túlságosan, mert másnapra már – bárhogy is készíti az ember – nem lesz olyan, mint frissen. Összeáll, keményebb lesz, elveszti krémes jellegét. Gyerekként is csak frissen szerettem, de a rizs akkor is előrébb volt a sorban. 🙂

Anyu a krumplipürét vajjal és tejjel krémesítette, és hát persze nagyon finom volt ez a kombó így együtt, de lássuk be, nem túl egészséges. A főtt krumplit összenyomkodtunk, kapott egy adag vajat, majd egy adag melegített tejet, ezekkel elkeverve valóban mennyei krémes krumplipüré lett a végeredmény, na de milyen áron… Nyilván ezt akkoriban „normális” volt, sőt, sok helyen most is az. Viszont aki már odafigyel az egészségére és emellett növényi alapokon is étkezik, az azért nem „vágja tele” szerencsétlen krumplit (ami amúgy nagyon egészséges alapanyag) egy halom állati zsírral (mondjuk növényivel sem kellene).


A krumpli
A krumpli (hivatalosabb nevén burgonya) elég megosztó étel, sokan kerülik, főleg, akik fogyókúráznak vagy épp szénhidrátcsökkentett diétát követnek. Tévesen úgy gondolját, hogy a krumpli „csak keményítő- és szénhidrátbomba”, amit érdemes kerülni, ha jót akarunk az alakunknak. Az sem népszerűsíti a krumplit túlságosan, hogy rengeteg rossz elkészítési módja van, amibe az ember „beleszocializálódott”, (értem ez alatt, hogy nem túl egészségbarát megoldások a hagyományos sült krumplik, a chipsek, amik olajban fürdenek, valamint még a hagyományosan tejjel-vajjal elkészített krumpipüré sem az igazi, de ezt már írtam), így sokan már-már szinte egészségtelennek titulálják. Az tény, hogy rengeteg múlik az elkészítésén, de ez minden alapanyagra igaz, nem csak a krumplira. Viszont ha jól készítjük el, akkor igen egészséges, tele van egy csomó makro- és mikrotápanyaggal, amire napi szinten szüksége van a szervezetünknek. Az is tény, hogy akkor a legegészségesebb, ha héjával együtt fogyasztjuk, ugyanis a rostjainak nagy része abban található. Azt meg már az oviban is tanítják, hogy sok rostot kell ennünk, ha egészségesek akarunk lenni. 🙂

Ebben a receptben azonban én is lehúztam a héját a krumplinak, pürét így könnyebb készíteni belőle. (Turmixal valószínű azt is krémesre lehet dolgozni, de most egy „gépmentes” megoldást választottam.)
Főzővíz és tahini
És hogy mitől lesz krémes vaj és tej nélkül? Hát a főzővízétől és egy kis tahinitől. 🙂 Ezt a kettőt használtam hozzá (na meg egy kis sót, de ez a krémességet nem befolyásolja), és a végeredmény egy csodásan krémes püré lett.
A víz, amiben megfőzzük a krumplit, sok keményítőt tartalmaz (kifő közben a krumpliból), ami teljesen alkalmas a krémesítésre. A tahinivel meg adok hozzá egy kevés jó fajta zsiradékot, ami meg már önmagában is krémes, így ezzel nem csak az állagát dobjuk fel, de az ízét is. 🙂

Másnapra ez is összeáll, viszont melegítéskor plusz víz hozzáadásával ismét puha pürévé tudjuk varázsolni.
Hozzávalók kb. 4 főre:
- 1 kg krumpli
- só ízlés szerint
- 2-3 tk tahini (vagy ízlés szerint)
- a krumpli főzővízéből hígításra
Elkészítés:
- A krumplit hámozzuk meg, vágjuk fel kockákra és főzzük meg vízben.
- Amikor puhára főtt, szűrjük le, de a főzővízből fogjunk fel egy pohárnyit.
- Krumplinyomóval törjük jó alaposan össze a főtt krumplit, adjuk hozzá az ízlés szerinti sót, a tahinit, keverjük jól össze, majd közben adjunk hozzá annyit a főzővízből, amennyire lágyra, krémesre szeretnénk a pürét. Tálalhatjuk is. 🙂