Sütőtökös-karfiolos indiai ragu

Sütőtökös-karfiolos indiai ragu

Tudom, nem egy tavaszi alapanyagos étel, de valahogy még nem igazán akar megérkezni az igazi tavasz. Legalább is most, mikor írom ezt a bejegyzést még esős-szeles az idő és csak pár fok van kint.  Persze fűszeres ragut időjárástól függetletnül, az év bármely szakaszában lehet készíteni, 

Sütőtökös zabfasírtok

Sütőtökös zabfasírtok

Viszonylag régen hoztam már új „fasírt” receptet, de eddig nagyon jól elvoltam a már meglévőkkel. 🙂 Időnként rá tudok kattanni egy-egy verzióra és akkor egy ideig az az aktuális kedvenc (pl. ezeket a kócos zöldséglepények nagy kedvenceim), de én is szeretek újítani időnként, úgyhogy most 

Lencsesült köretekkel – karácsonyi menü II.

Lencsesült köretekkel – karácsonyi menü II.

Már itt vagyunk advent második vasárnapján. Hú, de rohan az idő. 🙂 Bár ha kislányomat kérdeznétek, ő azt mondja, hogy vánszorog. 😀 Már teljesen ünnepi lázban ég, minden nap van mit várni, főleg, hogy december elsejével az adventi zokninaptárkáját (amit Anyukám varrt neki) is el 

Kukoricafritterek

Kukoricafritterek

Szeretitek a kukoricát? Ha igen, akkor ezek a lepények is ízleni fognak, mert a kukorica a főszereplő benne. 🙂 A sok zöldséglepényem sorába most ezt hoztam, ami inkább gabonalepény, mint zöldség, mert hát a kukorica az egy gabonafajta. Konzerv vs. friss Én most konzerves kukoricából 

Sütőtökös gnocchi pestos gombával

Sütőtökös gnocchi pestos gombával

Na, ugye még nem unjátók a sütőtököt? 🙂 Bár még talán korai lenne megunni, hisz még csak most kezdődött nemrég a szezon. Én most kicsit rákattantam, aminek két egyszerű oka van. Az egyik, hogy szeretem (szeretjük), a másik meg az, hogy van itthon. 🙂 A 

Vegán töltött paprika

Vegán töltött paprika

Ezt a receptet is már egy ideje tervezem frissíteni és “blogosítani”, végre elkészültem vele. Kb. 1-2 éve paprikaszezonban érett meg bennem a dolog, hogy úgy ennék egy igazán jó töltött paprikát. Hogy őszinte legyek, nem igazán szerettem régen a húsos verziót, így mikor elhagytam a 

Lencsefőzelék

Lencsefőzelék

Hoztam egy újabb főzelékreceptet, méghozzá a hagyományos lencséét. 🙂 A fűszeres lencsefőzelékem, azaz a lencsedhal már jó ideje megtalálható itt a blogon, de mivel ígértem több hagyományos főzireceptet, így most ez van soron. A lencse nálunk minden formában (és színben 😉 ) kelendő, úgyhogy ez 

Sárgaborsó-főzelék

Sárgaborsó-főzelék

Nem is olyan rég a közösségi oldalaimon megkérdeztem az olvasóimat, hogy legyenek-e hétköznapi főzelékreceptek is a blogon. A válasz egyértelmű igen volt, úgyhogy akkor az egyik kedvencemmel, a sárgaborsó-főzelékkel meg is nyitom a sort. 🙂 Igazából terveztem hozni főzelékrecepteket is, csak nem gondoltam, hogy nagy 

Kócos zöldséglepények

Kócos zöldséglepények

Ahogy azt a kölesfasírtnál is írtam, időről-időre mindig újabb zöldségfasírtokat kreálok, így most megint egy újat hoztam. 🙂 Ez is egy végtelenül egyszerű finomság és ez is kedvünk szerint variálható. Én most azt a receptet mutatom, amibe elég sok zöldséget tettem, de ennél kevesebbel is 

Újhagymás-cukkinis kölesfasírt

Újhagymás-cukkinis kölesfasírt

Remélem nem bánjátok, hogy időről-időre újabb zöldségfasírtokat hozok. 🙂 Nekem nagy kedvenceim, és szeretem variálni őket. Igyekszem mindig az évszaknak megfelelő szezonális alapanyagokat is felhasználni hozzájuk, de azért az sem elhanyagolható szempont, hogy kis cserével, helyettesítéssel egész évben elkészíthetőek legyenek.  Ahogy írtam, nagyon szeretem/szeretjük a 

Diós-gyömbéres zöldségfasírt

Diós-gyömbéres zöldségfasírt

Egy újabb finom zöldséges fasírt receptet hoztam nektek. Kicsit hasonlít ehhez a receptemhez, mivel mikor először készítettem ezt a diós változatot, eredetileg ebből indultam ki. Aztán út közben mégis kicsit módosítottam a dolgokon és megszületett ez az új változat. 🙂 Mindenképp szerettem volna egy olyan 

Ha csak 30 perced van főzni

Ha csak 30 perced van főzni

Összegyűjtöttem nektek a receptjeim közül (első körben) 5+1 olyan finomságot, ami nagyon időtakarékos, így abszolút tökéletes választás lehet, ha nincs idő órákat ténykedni a konyhában. Ebben a vírushelyzetes időszakban sokan még otthonról dolgoznak és bár hiába vagyunk itthon, nem feltétlenül van idő minden nap 3