Sütőtökös gnocchi pestos gombával

Na, ugye még nem unjátók a sütőtököt? 🙂 Bár még talán korai lenne megunni, hisz még csak most kezdődött nemrég a szezon. Én most kicsit rákattantam, aminek két egyszerű oka van. Az egyik, hogy szeretem (szeretjük), a másik meg az, hogy van itthon. 🙂 A sajnos nemrég véget ért – májustól-október végéig tartó – heti rendszerességgel kapott zöldségládikában is többször volt az utolsó időszakban, valamint én magam is termesztettem kiskertemben, így el voltunk/vagyunk látva sütőtökkel. De alapjában véve talán annyira nem is drága a boltokban sem, és most nagyon könnyű hozzájutni, szóval érdemes kihasználni az alkalmat és ha nem is mindig, de azért gyakran vásárolni és felhasználni. 🙂


Gnocchi
A gnocchi olasz szó, ami magyarul a mi krumplinudlinkat jelenti. Tehát akár sütőtökös nudlinak is hívhatnánk, csak valahogy a gnocchi szót divatosabb lett használni rá, meg talán jobban beazonosítható ezzel a névvel mindenki számára, hogy miről is van szó.


Maga a “találmány” egyáltalán nem új keletű, nagyanyáink is készítették bucinudli címszóval, ami még kapott egy prézlis réteget. A bucindudli meg tulajdonképpen a szilvás (vagy egyéb töltelékes) gombóc tésztájából készül, úgyhogy igazából meg is érkeztünk az alapokhoz. Alapjában véve ez a recept krumpliból és lisztből készül és végtelenül egyszerű. Én most a krumplit cseréltem le sütőtökre. De sima krumplis verziót is szoktam készíteni, valamint bucinudlit is (mikor prézlibe forgatom), mert kislánykám szereti. 🙂

Hogy még inkább egyszerűsítsem a fogalommagyarázatot, akkor úgy írhatom, hogy nálunk (családban) a “pucér” nudlikat hívjuk gnocchinak, amit sós feltéttel eszünk, és bucinudlinak a prézlis verziót, amit meg általában édesen eszünk.

Nagy adag
Az az igazság, hogy ha nekiállok gnocchit készíteni, akkor egy nagyobb adagot gyúrok, ami nem csak egy evésre elég. Ha már összelisztezem a konyhát, akkor már érje is meg! 😀 Ez a recept is egy nagyobb adagra való, de mivel a tészta jól tárolható hűtőben – akár megformázva, akár egyben is -, így ha nem akarjuk egyszerre kifőzni az egészet, akkor csak tegyük a hűtőben és másnap, harmadnap vagy negyednap már csak vizet kell forralni, formázni (ha nem formázva tettük el) és kifőzni. Nagyjából mint egy zacskós tésztát.

Fagyasztani még nem próbáltam, de szerintem nem bírja túl jól. A krumpis (házi) verzió az egyáltalán nem, azt már próbáltam fagyasztani, de fagyasztás után eléggé szétesett, pedig nem vártam meg, hogy felolvadjon, hanem jegesen főztem ki. A bolti verziók általában masszívabbak, azok lehet bírják a fagyasztást (sőt, elképzelhető, hogy lehet fagyasztottat is kapni… sosem néztem. 🙂 ).

Az is egy opció lehet, ha már kifőzve tesszük el. Akkor viszont másnap még kevesebb dolgunk van; csak meg kell melegíteni és kész is. 🙂 Eléggé hajalmosak az összeragadásra, ezért én általában frissen főzöm ki és egyből a feltétbe forgatom őket vízből kivéve, így nem kell agyonolajozni a gombócokat. 🙂

Frissen a legfinomabb
A gnocciról is elmondható, mint minden vízben kifőzött tésztára, hogy (legalább is szerintem) frissen a legfinomabb, így én ezért sem szoktam kifőzve eltenni (csak azt, amit mégsem fogyott el egy evésre), de ez az én ízlésem. Én a kifőtt tésztát sem szeretem annyira újramelegítve, de persze nálam is előfordul időnként, mert pazarolni utálok, így inkább melegítve eszem másnap a tésztát, de nem dobom ki, ha nem muszáj. 🙂

Laktató
Az biztos, hogy sokkal laktatóbb, mint egy sima “mezei” tészta. Sokkal tömörebb, érezni, hogy benne benne “anyag”. 🙂 Első látásra a kis adagnak tűnőt pár falat után már átértékeli az ember és rájön, hogy azért ez tényleg hamar eltelít.

Feltét
Én most egy pestos gomba-fekete kel feltétet hoztam hozzá, de ez aztán ízlésünk szerint variálható. Kb. azzal esszük, amivel kedvünk van, ugyanúgy, mint a hagyományos kifőtt tésztát. Akár hozhattam volna a receptet csak magában is, tehát csak simán a gnocchit, de úgy gondoltam, hogy akkor már egy komplettebb verziót mutatok, hátha valaki a gombát is elkészíteni. Ami szintén egy végtelenül egyszerű dolog. 🙂
A gombás feltét viszont egy normál 2-3 személyes adag, azt nem az egész gnocchi mennyiséghez igazítottam, mert mint írtam, a gnocchit az esetek zömében úgy készítem, hogy abból biztos jut még további pár napra, viszont a feltétet meg szeretem mindig frissen készíteni.

Zöld levelek
Én fekete kelt használtam a gomba mellé, de természetesen más zöld levelet is lehet. Bébispenóttal, mángolddal, fodros kellel is ugyanolyan finom, de akár el is hagyhatjuk, ha nincs kéznél vagy nem akarunk beletenni. Simán pesztos gombával is finom. Én igyekszem mindenbe, amibe csak tudok zöld leveleket csempészni, (a föld legegészségesebb élelmiszerei! 😉 ), de akinek nem fontos, el is hagyhatja (de inkább ne tegye! 😉 ). A receptben én a fekete kelhez mértem a mennyiséget, ami nagy leveleket jelent. Ugyanúgy, mint a mángold is, de ha bébispenótra cseréljük, akkor azért 8-10 levélnél többet tegyünk bele, mert a bébispenót levelei ugye elég pici. 🙂 (Abból én 2-4 nagy maréknyit mindenképp szoktam, attól függően hány adagot készítek.)

Azt hiszem minden fontosabb információt átadtam a receptről, most már akkor jöjjön a megvalósítás. 🙂
Hozzávalók:
Gnocchihoz (kb. 4-6 főre):
- 500 g sült sütőtök (villával összenyomkodni)
- 150 g barna rizsliszt
- 150 g csicseriborsóliszt
- só ízlés szerint
- 1-2 ek olívaolaj
Elkészítés:
- A gnocchi hozzávalóiból gyúrjunk tésztát. Egy formázható, kicsit ragacsos tésztát fogunk kapni.
- Forraljunk enyhén sós vizet egy nagy lábasban.
- A tésztából formázzunk tetszőleges méretű és formájú gnocchikat és mikor forr a víz, dobáljuk bele. Amikor feljönnek a víz tetejére, várjunk kb. 1 percet és már ki is szedhetjük őket. Keverjük össze kedvenc feltétünkkel vagy az alább mutatott pestos gombával.
Pestos gombához (kb. 2-3 főre):
- 500 g gomba (szárastól, ha szép)
- 8-10 levél fekete kel (vagy egyéb zöld levél ízlés szerint pl. bébispenót, mángold, fodros kel… lásd zöld levelek résznél)
- 3-4 gerezd fokhagyma
- só, bors, majoranna ízlés szerint
- pesto (én házit használtam, de bolti is jó)
- 1 csokor petrezselyem
Elkészítés:
- A gombát és fekete kelt tisztítsuk meg, a kelnek vágjuk ki középső vastag erét és vágjuk fel tetszőleges méretre mindkettőt.
- Egy serpenyőbe öntsünk egy kevés olajat, reszeljük/nyomjuk bele a fokhagymákat, tegyük rá az összevágott kelt és gombát, fűszerezzük ízlés szerint kevés sóval, borssal, majorannával, majd kezdjük el pirítani, párolni a zöldségeket.
- Ha megpuhultak, kanalazzunk rá ízlés szerint a pestoból, keverjük el, majd a kifőtt gnocchikat adjuk hozzá, forgassuk össze és lehet is tálalni. Tetejére szórjunk az apróra vágott petrezselyemből, de akár a gombához is keverhetünk belőle.