Zab- és barnarizs-joghurt

Zab- és barnarizs-joghurt

Életem első joghurtkísérletei idén kezdődtek. 🙂 Mivel nem voltam sosem nagy joghurtfogyasztó, inkább a kefirt szerettem, ezért mikor elhagytam az állati eredetű alapanyagokat, a joghurt nem abba a kategóriába esett, ami nagyon hiányozna. Amikor használtam, akkor is leggyakrabban salátaöntetekhez, amit viszont kiváltatottam a bolti növényi verziókkal. Mivel összességében ezekből sem fogyott sok, így nem is foglalkoztatott a téma nagyon sokáig. A növényi tejek házi készítésére már szinte rögtön az elején ráálltam, de a többi tejtermék növényi megfelelőjének házi előállítása nem hozott lázba. Tartottam is a dologtól, bár nem voltam jártas a készítésükben, de azt tudtam, hogy mindenféle kultúrák, meg érlelés meg hőfokok meg miegymás kell hozzá, tehát elég sok helyen megbukhat a dolog, ezért nagyon macerásnak gondoltam. 🙂

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Hozzávalók a joghurtalap készítéshez.

Aztán valamikor tavaly merült fel bennem a „vágy”, hogy készítenék házilag is joghurtot csak úgy. 🙂 Viszont már egyből itt az elején el kell árulnom egy dolgot, ami miatt most lehet sokan csalódni fogtok. Kütyükkel készítettem a joghurtot, tehát nem az a klasszikus magam főzőcskézem, pulton érlelgetem verzió ez a recept. Valószínű egyébként, hogy úgy is működne, csak ahogy írtam feljebb is, az elejétől fogva tartottam a dologtól, így az első próbálkozásaimmal mindenképp viszonylag biztosra szerettem volna menni, legalábbis ami a külső tényezőket illeti. 

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Az elkészült növényi tej. Meg kell várni, míg langyosra hűl és mehet is bele a joghurtkultúra.
Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Így ni! 1 mérőkanálnyi joghurtkultúra.

Tejfőző

A házi tejek készítéséhez már hosszú évek óta egy tejfőzőt használok, amivel még férjem lepett meg egyik szülinapom alkalmával. Ez egy Vegital készülék, viszont ahogy néztem az oldalukon, pont olyat már nem is lehet kapni, mint az enyém. Nekem a legkisebb verzió van, ami még 800 ml-es, a jelenleg kaphatóaknál viszont már 900 ml a legkisebb. Egyébként azért is szeretem ezt a gépet, mert nem csak növényi tejeket lehet benne készíteni. Számtalanszor készítettem benne krémleveseket, anno jó turmix híján smoothie-kat, de almapürét is. Persze azért a fő „feladata” a növényi tejkészítés volt és ez a mai napig megmaradt. A tartályát már kicsit kinőttem, ha az egyéb felhasználásokat nézzük, ugyanis krémlevesekhez és smoothie-khoz sem szokott elég lenni már ez a 800 ml, csak akkor ha max. 2 személyes adagokat szeretnék. 🙂 A növényi tejkészítéshez viszont még megfelelő, így a joghurthoz a tejet ezzel készítettem. 

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Aztán mehet is a fermentálóba és 8 óra után kész is a joghurtunk.

Fermentáló

A joghurtkészítés nagy félelme nekem az érlelési szakasz volt főleg. Elolvastam pár cikket a témában, amelyek alapján azért nem tűnt annyira „veszélyesnek”, mint ahogy én gondoltam, de mégsem vágtam bele csak úgy. Viszont mikor tavaly megláttam egy Facebook hirdetésben egy – szintén Vegital – fermentáló készüléket, felcsillant a szemem. Egyrészt azért, mert ezt a márkát már ismertem és a tejfőzőnél bevált, más részről meg azért, mert úgy gondoltam, hogy ezzel az érleléssel biztosra tudnék menni. Egyből azért nem vettem meg, még – stílusosan 😀 – érlelgettem magamban a dolgot egy ideig és csak valamikor év végén szántam rá magam a vételre. És ha már a gépet megvettem, akkor vettem hozzá kultúrákat is (persze akkor már több fajtát, nem csak joghurthoz valót), de a joghurttal kísérleteztem eddig csak.

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Kész is! 🙂 Szerintem nagyon jó joghurt állaga lett.
Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Ezek után már csak a tálalás van hátra. 🙂 Két kis pohárka aljára házi granolát szórtam, majd erre kanalazom a joghurtot.

Zabpehely, barna rizs és egy titkos hozzávaló 😀

Kislányom szinte bármit megeszik, amiben zab, rizs és lencse van. 🙂 Így adott volt, hogy zab- és rizstej keverékből fogom készíteni a joghurtot is, viszont az elején azt még nem tudtam, hogy mitől fog joghurtos állaga lenni, hisz a növényi tejek azért nem úgy működnek, mint az állatiak, így azt biztosra vettem, hogy az nem fog csak úgy besűrűsödni, így valami sűrűbb tejből kellene főzni. Az első kísérlet csak zabból és barna  rizsből állt, ami ízre nagyon finom lett, de egy picivel sűrűbbet is el tudtam volna képzelni, ami jobban joghurtos állagú. Elve már úgy készítettem, hogy megfőztem a tejfőzőben a tejet zabpehelyből és barna rizsből, de nem szűrtem le, hogy sűrűbb legyen a joghurt. Viszont még mindig el tudtam volna képzelni egy kicsit joghurtosabb állagot, így valami keményítőn törtem a fejem. 

https://gabykonyha.hu/mindenmentes-reggelik/granola/
Összállítás folyamatban. 🙂
Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Nekünk családilag nagyon ízlik. 🙂

Az örök hüvelyes! 

Mint írtam, kislányom nagyon szereti a lencsét, ami igazából meg is oldaná helyzetet, gondoltam magamban, de a színe miatt egyik változatot sem mertem beletenni. Nem akartam, hogy nagyon elszíneződjön a joghurt, fehér lencsével meg még nem találkoztam. Apró szemű fehér babbal viszont már igen, ezért úgy gondoltam, ez jó megoldás lehet. A szín „problémakörön” kislánykám miatt „rugóztam”, hisz gyerekeknél még azért más a helyzet, náluk ha a joghurt fehér, márpedig az, akkor Anya is fehér joghurtot csináljon! 😀 Nincs más lehetőség! 😀

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Jöhet a másik pohárka is. 🙂

Google segítségével kiderítettem, hogy nem csak én vagyok, aki így gondolja, más is használt már hüvelyest joghurthoz. Így nem túl nagy mennyiséget (hogy az íze se legyen túl domináns) belefőztem a következő készítéskor és szerintem tökéletes állaga lett! 🙂 Ízén viszont egyáltalán nem érződik a bab, úgyhogy ha nem mondom, fel sem tűnik senkinek.

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Egy kis díszítés kell már csak.

Teljes értékű

És bár alapvetően nem is gondoltam, hogy egyből teljes értékű verziót fogok készíteni, mégiscsak így alakult. 🙂 Mivel a tejet nem szűrtem le, csak belekevertem a joghurtkultúrát, majd fermentáltam, így a zabból, barna rizsből és a babból is benne maradt minden, úgyhogy hurrá, nem csak nagyon finom, de nagyon egészséges joghurt lett a végeredmény. 🙂 🙂 Alapvetően még most is tudatlannak gondolom magam a fermentáláshoz, még csak idén kezdtem el foglalkozni alaposabban a dologgal. Én még kovászos uborkát sem készítettem soha, mert nem szeretem. 🙂 Tehát a fermentálás világa egy teljesen új dolog számomra, de szeretném zöldségekkel is kipróbálni, sok jót olvastam róluk. 🙂 

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Egy kis plusz granola, eper és szüleim kertjében szüretelt mézbogyó és abból késztült „szotty” került a tetejére.

Készítés

Igazából a munka 90%-át a gépek végzik, nekem csak a megfelelő arányok megtalálása volt a feladatom, innentől viszont az egész emberi munka kb. 3 perc. Csak belepakolom a tejfőzőbe a hozzávalókat, megnyomok egy gombot rajta, majd kb. 30 perc múlva kész is a növényi tej. Megvárom, míg kihűl olyan hőfokra, hogy a joghurtkultúrát bele lehessen keverni, majd átöntöm a fermentálóba, ismét egy gombnyomás és 8 óra múlva kész is a joghurt. Ennyi az egész. 

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
A harmadik pohárkába mézbogyószottyal kevert joghurtot tettem. 🙂

Kütyük nélkül

Tejfőző és fermentáló nélkül is el lehet készíteni a joghurtot, de én így még nem próbáltam. Egy erősebb turmixgépre azért ebben az esetben is szükség lesz, hisz a zabpehelyből, rizsből és babból a tejet máshogy nem lehet elkészíteni, csak turmixolással, de a fermentálás működhet simán a konyhapulton is. Ha így járnék el, jól utánaolvasnék, hogy milyen hőfok a megfelelő. Nyáron melegebb van bent is, de még nap közben is sokat tud változni a hőmérséklet a lakáson belül is, de azért biztos ki lehet tapasztalni, hogy a lakás melyik részében ideális az érlelés. 🙂 Ebben azonban nincs tapasztalatom, így nem is tudok tanáccsal szolgálni. 

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Bogyósgyümölcs-szezonban nem lesz nehéz sok friss gyümölccsel enni. 🙂

Édesítés

Én alapból magunknak nem tettem bele semmilyen édesítőt, de a hozzávalóknál opcionálisan írom, hogy agavészirup adható hozzá. Szirup nélkül is édeskés egy kicsit (zabtól és a rizstől), de inkább olyan natúr ízvilágú. 

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
A (szibériai) mézbogyó amúgy az áfonyához hasonlít mind színben, mind ízben. Inkább savanykás, mint édes, így a megnevezése elég becsapós. 🙂

Apukám nagyon szereti a joghurtokat és az édes ízvilágot, így mikor neki készítek joghurtot, akkor adok hozzá egy kis szirupot. (Anyukám szintén nem egy joghurtevő típus, az állati tejtermékeket érzékenység miatt nem eszi már évek óta, de ezt a joghurtot ő is szívesen elnasizza. 🙂 )

Gluténmentes vegán teljes értékű zab- barnarizs-joghurt
Jó étvágyat kívánok! 🙂
Zab- és barnarizs-joghurt gyümölcsökkel.

Azt hiszem, minden lényeges infót átadtam, most már jöhet a recept. 

Hozzávalók 800 ml-hez

  • 15 g apró szemű száraz bab
  • 35 g zabpehely
  • 35 g barna rizs (száraz)
  • 1 kanálnyi joghurtkultúra
  • 2-3 ek agavészirup (elhagyható)

Elkészítés:

  1. A babot áztassuk be egy éjszakára.
  2. Másnap szűrjük le és tegyük a tejfőzőbe. Adjuk hozzá a zabpelyhet és a barna rizst, majd öntsük fel 800 ml vízzel (nálam ez a max jelzés) és indítsuk el a tejfőző programot (száraz magból/gabonából nevű még nálam, de az újakon már lehet máshogy van írva).
  3. Ha kész a tej, várjuk meg míg visszahűl 40–45 fokra (konyhai hőmérővel párszor megmértem), de ha nincs hőmérő, akkor hűtsük langyosra. (Hagyjuk a tejfőzőben kihűlni.)
  4. Ha visszahűlt, adjunk hozzá 1 kanálnyi joghurtkultúrát és a szirupot, ha használunk és keverjük össze a juice programmal. (A tasakban lesz mérőkanál. 1 kanálnyi kultúra 1 literhez való, de én a 800 ml-be is beletettem az egészet, nem érzem soknak.)
  5. Amikor lejárt, öntsük át az egészet a fermentáló tartályába (ami egyébként 1,2 literes, tehát kényelmesen elfér benne), indítsuk el a joghurt programot (alapból 8 órára van beállítva ennek a programnak a hossza, nekem ez megfelelő). Én még a hűtés funkciót is be szoktam kapcsolni, mert általában éjszaka megy a gép, hajnalra végez, jól szokott jönni a hűtés, mert nem szoktam tudni egyből hűtőbe tenni. 
  6. Ha lejárt a gép, kész a joghurtunk. Ha le is hűtöttük, egyből tálalásra is kész. 🙂 Granolával, friss gyümölcsökkel isteni! 🙂