Almás köleskása

Almás köleskása

Nemrég közvéleményt kutattam a közösségi oldalaimon (Instagram, Facebook), ugyanis megkérdeztem az olvasókat, hogy milyen recepteket látna szívesen az oldalon. Elég változatos válaszokat kaptam, mondhatom úgy is, hogy igazából mindenfajta receptre van igény. 🙂 Ennek nagyon örültem, mert összességében én is úgy vagyok a kérdéssel, hogy nincs igazából kedvenc kategóriám, általában a saját életünkből (és természetesen ételeinkből) merítek. Itthon is néha ez, néha az megy jobban. Változó, hogy mikor mi a sláger, nem is igazán tudom, hogy mitől függ, ha egyáltalán függ valamitől. 🙂 

Gluténmentes vegán almás köleskása
Kevés hozzávalóval is készülhet, de nagyon jól variálható, bővíthető egyéb gyümölcsökkel, magvakkal
Gluténmentes vegán almás köleskása
Mehet egy edénybe minden, majd kevergetve, alacsony hőfokon főzzük

Van, hogy teljesen „rákattanunk” a kiadós reggelikre, brunch-okra, de olyan is van, mikor egy teljesen egyszerű zabkása vagy hummuszos kenyér a reggeli hetekig. A klasszikus levesesfőételes megoldás szinte bármikor eladható itthon is, és természetesen vannak olyan időszakok is, mikor jobban megnő az érdeklődés az édességek, nassolnivalók iránt. 🙂  Tehát elmondhatom, hogy nincs itthon kőbe vésett rendszer az étkezés tekintetében sem, inkább globálisan, azaz napi/heti szinten nézem azt, hogy mikor mit ettünk és ha úgy látom, hogy valamilyen fontosabb alapanyagot kicsit hanyagoltunk, akkor arra igyekszem ráerősíteni a következő időszakban. 

Gluténmentes vegán almás köleskása
Ha úgy látjuk, hogy főzés közben pótolni kell a folyadékot, akkor azt mindig fokozatosan adjuk hozzá
Gluténmentes vegán almás köleskása
Míg fő az almás köleskása, addig elkészíthetjük a bogyósgyümölcs-dzsemet is

Most egy édes reggeliötletet és persze receptet hoztam, ami már egy ideje a vázaltok között várakozott, csak nem került véglegesítésre. Mivel a válaszadók egy része a reggelikből látna szívesen újdonságokat, ezért most lendületet kaptam és véglegesítettem, valamint fotókat is készítettem hozzá. 🙂 Almás köleskása ez a finomság, amit a képeken is láttok, és amit persze nem csak reggelire, hanem uzsonnára vagy akár nasiként is lehet enni. 🙂 A receptje nagyon hajaz a zabkása receptemre, nagyjából csak a zabpelyhet cseréltem le kölesre és kicsit módosítottam az arányokon. 🙂 Kb. 4 személyes adagot készítek belőle egyszerre, és ami nem fogy el aznap, azt másnap vagy harmadnap esszük hidegen. 

Gluténmentes vegán almás köleskása
Általában adok hozzá chiamagot is, de nem csak azért, mert egészséges, hanem hogy sűrűbb állaga legyen. 🙂

Variáljuk, mint a  zabkását

Ugyanúgy variálhatjuk ezt is, mint a zabkását, tehát kerülhet bele vagy rá is mindenféle egyéb gyümölcs, magvaj vagy magvak, aszalt gyümölcsök, müzli, granola … amit szeretünk. Főzési időben azért eltér a zabkásától, mert míg az 5-10 perc alatt megfő, ennek azért egy kicsit több idő kell, míg megpuhulnak a kölesszemek. Ezért is készítek ebből mindig egy nagyobb adagot, mert így időt tudok spórolni, viszont akár másnap egy kevés plusz folyadék hozzáadásával ha átmelegíti az ember, olyan, mintha akkor főzete volna. De szerintem hidegen is finom, ízlés kérdése. A kölessel viszont az éjszakai áztatott megoldás nem működik, mint a zabkásánál (overnight oat, azaz éjszakai zabkása), ezt mindenképp főzni kell.

Gluténmentes vegán almás köleskása
Nagyon hamar elkészül és egyből tálalható is a kásával
Gluténmentes vegán almás köleskása
Közben a köleskása is elkészült, tálalhatjuk is

Köles

Sokan azt hiszik, hogy kölest enni most valami új divat, pedig a köles egy nagyon régi, mondhatjuk úgy is, hogy ősgabonánk. Tehát talán inkább az a helyes megfogalmazás, hogy egy ideig „elfelejtettük” enni, de most, köszönhetően az egészségtudatosabb étkezésnek, újra egyre többen keresik és használják. Aki gluténmentes étrendet tart, annak szinte – legalább is szerintem – alaptartozék a köles a spejzben/kamrában, mert ez egy teljesen gluténmentes gabona rengeteg jó tulajdonsággal. Ez utóbbi miatt nem csak a gluténérzékenyeknek kellene fogyasztania rendszeresen, hanem mindenkinek. 🙂 

Gluténmentes vegán almás köleskása
Frissen még krémes, hígabb az állaga, azonban ahogy hűl, össze fog állni, ahogyan a zabkása is

Könnyen emészthető és kiváló rostforrás, így a gyomrunk, bélrendszerünk barátja. Gazdag vitaminokban (a B vitaminok többségét tartalmazza) és ásványi anyagokban (vas, szilícium, fluor, kálium), valamint jó fehérjeforrás. Ezeken túl szerintem nagyon finom is, főleg, ha jól van elkészítve. Én a lisztjét is rendszeresen használom a magvas kenyeremhez

Gluténmentes vegán almás köleskása
Tálalhatjuk plusz gyümölcsökkel, de magvakkal, magvajakkal, granolával… és bármi egyébbel is, amit szeretünk

Köles főzése

Az újhagymás-cukkinis kölesfasírt receptemnél már írtam a kölesről és a főzéséről is. Mivel most köleskását készítünk, ami akkor finom, ha krémes, így most én is több folyadékot használok, mint amit egy köles alapú köret elkészítéséhez használnék. 

Gluténmentes vegán almás köleskása
A dzsemből kerülhet az aljára és a tetetjére is

Jóformán minden köleses tasakra háromszoros mennyiségű víz van írva, de ha az ember nem kását szeretne főzni, akkor az a vízmennyiség nagyon sok. Ha köretnek készítem, mint a rizst, akkor én csak másfeles mennyiségű vízel főzöm meg. Most viszont én sem sajnálom a folyadékot, mert egy finom krémes, de még azért szemcsés kását készítek. Ahogy a zabkásánál is, itt is célszerű főzés végéig kevergetni, mert hamar leéghet.

Gluténmentes vegán almás köleskása
Nagyon finom és egy kis kreativitással nagyon dekoratívan tálalható 🙂

Bogyósgyümölcs-dzsem

A tetejére (és aljára :)) fagyasztott bogyósgyümölcs-keverékből főztem egy gyors dzsemet, de ezt opcionális, tálalhatjuk bármi mással is. A bogyós gyümik jól passzolnak a kásákhoz (is), és mivel napi szinten legalább fél bögrényit meg kellene ennünk belőlük, így ez is egy jó megoldás, ha a kásáink tetejére pakoljuk őket. Főleg az őszi – téli időszakban, mikor nem érhető el friss bogyós gyümölcs, csak fagyasztott, az esetek nagy részében „szottyot” készítek belőlük (vagy smoothie-khoz adom).  Tetszőleges mennyiséget egy kis serpenyőben vagy lábasban elkezdek melegíteni egy löttyintésnyi vízzel (de ez akár el is hagyható, mert úgyis levet fog engedni), facsarok rá egy kis citromlevet, meghintem egy kis chiamaggal (főleg, ha túl sok levet enged), adok hozzá egy kis datolyaszirupot és kész is. Kb. 5-10 perc alatt megvan.

Gluténmentes vegán almás köleskása
A tavasz kedvéért nálam egy kis ibolya is került a tetejére 🙂

Kora nyáron, az eper megjelenésével kezdődően azonban nem gond szerintem senkinek sem a napi fél bögre bogyós gyümölcs teljesítése, nálunk ilyenkor a sokszorosa is elfogy. Eper, málna, szeder, áfonya, ribizli, cseresznye, meggy… a gond általában csak az, hogy egyszerre hirtelen sok lesz a választék, az ember azt sem tudja, hová nyúljon, viszont sajnos csak rövid ideig tart a szezon. 🙁 

Gluténmentes vegán almás köleskása
Jó étvágyat kívánok! 🙂

Na de azt hiszem mindent elmondtam, amit gondoltam erről a finom köleskásáról, így jöhet is receptje. 🙂 Jó kásázást kívánok! 😀

Hozzávalók kb. 4 főre

  • 1 bögre / kb. 200 g köles
  • 2 bögre / 500 ml víz
  • 2 bögre / 500 ml növényi tej (én mandulát használtam)
  • 1 banán
  • 1 alma
  • 2 ek őrölt lenmag
  • 1/4 tk őrölt fahéj
  • 1/4 tk kurkuma
  • fél citrom reszelt héja (ha fogyasztható a héj, de el is hagyható)

Elkészítés:

  1. Tegyük egy lábasba a kölest, öntsük fel 2 bögre vízzel és 1 bögre növényi tejjel, majd kezdjük el főzni.
  2. Nyomkodjuk össze a banánt, vágjuk kockára az almát és adjuk a köleshez a fűszerekkel, lenmaggal együtt. 
  3. Főzzük alacsony hőfokon 20-25 percig és közben pótoljuk a folyadékot. A maradék 1 bögre növényi tejet fokozatosan adagolva adjuk hozzá. Nekem bele szokott menni az összes, de ez attól is függ, hogy ki mennyire hígan szereti (frissen, mert ahogy hűl, össze fog állni, ugyanúgy, mint a zabkása).
  4. Akkor van kész a kása, ha a köles megpuhult és krémessé vált. Tálaljuk kedvenc feltétjeinkkel. 


Hosszászólások