Rebarbara-eper krémleves

Mind a kettőnek épp szezonja van, ezért a többi sorban álló receptet ez most beelőzte. 🙂 Egy epres-rebarbarás pite receptet már korábban hoztam, de most egy finom levest készítettem belőlük. Az az igazság, de talán ezt már korábban is mondtam, hogy azért van viszonylag kevés epres receptem, mert az epret leginkább frissen, mindenféle feldolgozás nélkül esszük meg az esetek legnagyobb részében, úgy a legfinomabb szerintem. 🙂 Sajnos nem túl hosszú az eperszezon, így az, hogy megunjuk és már nem tudunk vele mit kezdeni, nem igazán szokott előfordulni. 🙂 De azért persze igyekszem hozni időről-időre epres recepteket is, hátha valakinek nagy mennyiségben van folyamatosan és valamit kezdene is vele a lekvár és szörp kettősön kívül is. 🙂 Egyébként én még smoothiekhoz szoktam általában, valamint ezek a epres-mogyoróvajas csokipohárkák is nagyon kelendőek szoktak lenni. Ehhez érdemes már az eperszezon végén lévő kicsit csúnyácskább, nyomottabb, “plöttyettebb” epreket használni.

Eper
Az epret biztos, hogy senkinek sem kell bemutatni. Bogyós gyümölcseink közé tartozik, nagyon egészséges és rengeteg fajtája létezik. Hogy őszinte legyek, a fajták tanulmányozásában én sem mélyedtem el túlságosan. Bár én is termesztek a kiskertem egy kis részében epret, meg szüleimnél is van, de hogy azok milyen fajták… nos, azt nem tudom. 🙂 A lényeg, hogy nagyon finomak. 🙂 🙂


A köznyelvtől eltérően azonban a szakmai elnevezése szamóca. Én viszont a szamóca kifejezés esetében az erdei szamócára gondolok, amit gyerekként is rengeteget ettünk, ha kirándulni mentünk, de szüleim kertjében is rengeteg van belőle; minden évben egy jó nagy tálnyit tudunk összeszedni. Azok a kis pici bogyók, kinézetre olyan, mint az eper, csak sokkal kisebb és azért más is az íze. (És sokkal nehezebb szedni is kis mérete miatt. 🙂 ) Rágugliztam, hogy mi is a különbség, de a wikipédián is csak ezt találtam: “Az eper és szamóca kifejezések egysége vagy különbsége, nemzetközi, nyelvtani, és nyelvtörténelmi értelmezésben nem tisztázott.” Tehát akkor erről ennyit. 🙂 Nekem az eper a nagy szemű, a szamóca meg a kis pici bogyók. 🙂 (De akit mélyebben érdekel a téma, az lehet jobban jár, ha nem guglizik, hanem inkább egy kertészt, vagy egy növénytermesztéssel foglalkozó szakembert kérdez meg.)


Az eper rendkívül egészséges gyümölcs. A bogyós gyümölcsök jótékony hatásairól szerintem már sokat hallottunk. Nem véletlenül. Tényleg nagy “erők” lakoznak ezekben a kis pici gyümölcsökben. Az eperben például rengeteg C-vitamin található. 8 szem elfogyasztásával már több C-vitaminhoz jutunk, mintha megennénk egy narancsot. Ez az adag feleannyi cukrot tartalmaz, mint egy alma, több rostot, mint egy körte és harmad annyi kalóriát, mint egy banán. A szívünknek is nagyon jót tesz, ugyanis csökkenti a vérnyomást és segíthet megelőzni a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. A C-vitamin mellett még nagy arányban tartalmaz folsavat, B6-vitamint, káliumot, antioxidánsokban is gazdag és magas a rosttartalma, ami meg emésztőrendszerünknek nagy barátja. 🙂 Az agyunk frissességére is jó hatással van a benne lévő flavonoidoknak köszönhetően, egy eperben gazdag étrend hosszú távon akár 2,5 évvel is megfiatalíthatja az agyunkat. Azért ez nem rossz, igaz? 🙂 A bogyós gyümölcsökre mind igaz, így az eperre is, hogy rendszeres fogyasztásuk csökkenti a rák kialakulásának a kockázatát, így szerintem abszolút megéri, hogy megtömjük a bendőnket minden nap friss finom eperrel, legalább amíg tart a szezon. 🙂 Természetesen a fagyasztott verziója is jó, szezonon kívül én is is azt használok.

Rebarbara
A rebarbara már lehet nem annyira ismert és népszerű, mint az eper, pedig nagyon finom zöldség. A tavasz első friss alapanyagai közé tartozik, szezonja áprilistól júniusig tart. Fontos tudni róla, hogy a levelei mérgezőek, így csak a szárát használjuk fel! Bár a zöldségek kategóriájába tartozik, mégis gyümölcsként bánunk vele, mert leginkább sütemények, kompótok, szörpök készülnek belőle. Fanyar, savanyú íze van, így más gyümölcsökkel, főleg eperrel párosítva szokták felhasználni. Én nagyon szeretem a savanykás ízvilágú gyümölcsöket-zöldségeket, így én már mindig nagyon várom tavasszal, hogy végre rebarbarához jussak. Saját kiskertemben még nem termesztek, de bátyáméknál van egy jó nagy bokor, tőlük szoktam kapni rendszeresen. Pitét, kompótot és krémlevest szoktam én is leginkább készíteni belőle, az utóbbira hoztam most ezt a receptet is.

A rebarbara szintén nagyon egészséges, sokáig gyógyhatása miatt volt ismert. Sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Mint minden savanykás ízű zöldség-gyümölcs, úgy a rebarbara is sok C-vitamint tartalmaz és a fogyókúrázóknak is beleférhet az étrendjébe, mert kalóriatartalma elég alacsony. Könnyű vele bánni, mert főzés során nagyon gyorsan megpuhul, így abszolút időbarát alapanyag. Szerintem érdemes a szezonját kihasználni, és megismerkedni vele jobban, főleg akkor, ha még nem próbáltuk. 🙂

A receptről
A leves kb. 15 perc alatt elkészül, mert mind a rebarbara, mind az eper hamar megfő. Csak feltesszük kis vízzel, fűszerekkel, cukorral és 10 perc múlva már turmixolhatjuk is. Én most epret adtam a rebarbara mellé, de bátran tehetünk más gyümölcsöt is, igazából ízlés kérdése. A fűszerezés mint mindig, így most is a saját ízlésünk szerinti, tehát bátran el lehet térni tőle, ha úgy gondoljátok.

Melegen és hidegen egyaránt isteni, mindkét módon kipróbált. 🙂 Főzés napján általában még frissen, melegen vagy langyosan esszük, aztán másnap a hűtőből elővéve már nem melegítem, hanem hidegen tálalom. Meleg napokon kiváló hűsítő. 🙂 Friss eperszemekkel és vegán natúr joghurttal meglocsolva isteni tavaszi-nyári leves. 🙂

Hozzávalók:
- 650 g rebarbara (ez kb. 5 szál 40 cm-es rebarbara szárak)
- 500 g eper
- 6-7 ek nyírfacukor (vagy ízlés szerint)
- 1/4 ek őrölt fahéj
- 1/4 ek őrölt szegfűbors
- 1/4 ek őrölt szegfűszeg
- 200 ml zabtejszín
- 2 ek nyílgyökérliszt (vagy más sűrítő/keményítő)
- 1/2 citrom kifacsart leve.
Elkészítés:
- Rebarbarát és az epreket mossuk meg, vágjuk fel. A rebarbarát kisebb darabokra, az epret 4 felé is elég.
- Tegyük egy lábasba őket, adjuk hozzá a fűszereket, cukrot, majd öntsük fel 500 ml vízzel.
- Főzzük puhára a rebarbarás-epres keveréket kb. 10 perc alatt.
- Adjuk hozzá a zabtejszínt és a 2-3 ek vízzel simára kevert nyílgyökérlisztet és a citromlevet.
- Turmixoljuk simává, kóstoljuk meg, hogy ízlésünknek megfelelően elég édes, fűszeres; ha kell, édesítsünk, fűszerezzünk még és már tálalhatjuk is. Mentalevelekkel, friss eperrel díszíthetjük.