Őszibarack-krémleves

Őszibarack-krémleves

Igazából ez a recept nem is szorul sok magyarázatra, mert valami hihetetlen gyorsan és egyszerűen elkészíthető és nem utolsó sorban nagyon finom is. 🙂  Bár lehet kicsi elfogult vagyok, mert én nagyon szeretem a gyümölcsleveseket, főleg így nyáron. Jó hidegen, szuper frissítő a kánikulában, és nekem teljesen passzol egy normál két-három fogásos ebéd levesének is. (Sokan vannak úgy, hogy egy édes-gyümölcsös leves nem “igazi” egy sós főfogás előtt.) Bár, hogy őszinte legyek, a gyümölcsleveseket nem csak “levesidőben” szoktuk enni, hanem úgy bármikor.  Ha Apukámat kérdeznétek, ő biztos azt mondaná, hogy nincs olyan napszak, ami ne lenne megfelelő egy tál jó hideg gyümölcsleveshez. 🙂 A krémleves verzió meg végülis olyan, mint egy krémes smoothie, úgyhogy igaza is van! 😀
Szinte bármilyen gyümölcsből készíthető leves, a gyümölcsök variálhatók is egymással, de önmagukban is teljesen tökéletesek, valamint azt is kedvünk szerint variálhatjuk, hogy pépesítjük, vagy darabokban hagyjuk benne a gyümölcsöket. A korábbi meggylevesem az utóbbi “eljárással” készült, ezért most egy krémleves variációt mutatok, csak őszibarackból. 🙂

Vegán gluténmentes őszibarack krémleves kókusztejszínhabbal
Őszibarack-krémleves kókuszhabbal

Kókusztej – konzves vagy dobozos?

Ehhez a recepthez is kókusztejet használok. Amúgy tudjátok, hogy mi a vicces? Hogy alapjában véve egyáltalán nem szeretem a kókuszt, a kókusz ízt. 😀 😀  De tényleg. Sosem rajongtam –  sőt! – a kókuszos sütikért, italokért, csokikért. Aztán mikor elkezdtem növényi alternatívákat keresni a tehéntejre és tejszínre, akkor szembesültem vele, hogy a kókusztejjel és tejszínnel nagyon sok dolgot ki lehet váltani. Hát elsőre nem voltam túl boldog, mert azt hittem, hogy akkor majd mindennek hú de kókusz íze lesz, de tettem pár próbát és nem bántam meg. Na nem mondom, hogy kókusz rajongó lettem, de mára már azért teljesen egyértelmű, hogy mindig tartok itthon kókusztejet. DE! Itt kell megjegyeznem, hogy a konzerves verzió az, amit használok. Aki nem járatos még a kókusztejek “sűrűjében”, az ronthat el emiatt recepteket, ugyanis kókusztej és kókusztej között óriási különbségek vannak több szempontból is. Van az a klasszikus papírdobozos változat, ami állagát tekintve jobban hasonlít a hagyományos tejre, sokkal hígabb, erőteljesebben kókusz ízű, turmixok, zabkásák készítéséhez és csak úgy is magában fogyasztva is teljesen jó (aki szereti), tehát inkább “üdítő” jellegű és a boltok polcain ott található, ahol az összes többi növényi tej is (pl.: zab, mandula, rizs…). Bár ha nagyon precíz akarok lenni, akkor csak a köztudat hívja ezt a verziót kókusztejnek, mert hivatalon ezekre az van ráírva, hogy kókuszital. De bárhogy is hívják, én ezt a változatot nem szoktam venni, mert a leveseimhez, főzelékeimhez, ragujaimhoz nem ez kell, és mert ilyen formában továbbra sem szeretem a kókusztejet. 🙂 Ami viszont szuper alapanyag számomra, az a konzerves kókusztej! Ebből is van teljes zsírtartalmú és light verzió, én az esetek 80%-ában az előbbit veszem. Ez a fajta kókusztej a sűrűbb, krémesebb változat és meggyőződésem szerint, enyhébb az íze, ezért is lehet vele jól főzni is, mert nincs tolakodó kókuszíze, sós fogások ízvilágába is teljesen jól belesimul az aromája.

Kókuszhab

Ez a konzerves, teljes zsírtartalmú fajta tud úgy is működni, hogy ha hidegben (pl.: hűtőszekrényben) pihentetjük pár órát, a krémesebb, zsírosabb rész elválik a híg folyékony vizes résztől. Ez meg azért nagyszerű, mert a keményebb, krémes részt ugyanúgy fel lehet verni habbá, mint a hagyományos tejszínt és szinte mindenhol tudjuk helyettesíteni vele. Itt gyorsan azért megjegyzem, hogy konzerves és konzerves között is van különbség, nemcsak zsírtartalom szempontjából, hanem habkészítés szempontjából is. Van olyan verzió, ami hiába áll össze hűtést követően, mégsem lehet belőle jó habot készíteni. Ezekre néha én is menet közben jövök rá, ha egy (számomra) új márkát próbálok ki. Szerencsére már konzerves kókusztejet is elég sok helyen lehet kapni, így nem jelent nagy erőfeszítést a beszerzése. Nekem a DM-es és az Aldis verziók beváltak, de szoktam mást is kipróbálni, épp amerre járok és találok. 🙂

Kókusztejszín/kókuszkrém

De hogy még egy kicsit tovább bonyolítsam a kókuszhelyzetet vagy hogy jobban összezavarjam a “kókusz-világba” érkező újakat, van még a piacon kókusztejszín vagy kókuszkrém névre hallgató termék is, amely állagát tekintve se nem túl híg, sem nem túl sűrű. Valahol a dobozos tej és a konzerves tej között van. Általában kis papírdobozos formában kapható, mint a hagyományos tejszínek. Időnként szoktam venni   pl.: ebben a receptemben kókusztejszínt használok, bár tejszín tekintetében a rizs- vagy zabtejszínt is gyakori alapanyagom. Kókusztejszínek között is már találkoztam több verzióval, van, amit szintén fel lehet verni habbá (hűtés nélkül, itt nem kell két részre választani) és van, amit nem. Csomagolást kell megnézni, néha rá van írva, vagy ki kell tapasztalni. 🙂 (Amit belinkeltem, az már használtam és azt fel lehetett verni.) A precízség – vagy még inább az összezavarás? 🙂 – kedvéért itt megemlítem, hogy időnként a kókusztejet és a kókuszkrémet szinonimaként használják, bár van némi különbség a konzerves és a papírdobozos között.

Vegán gluténmentes őszibarack krémleves kókusztejszínhabbal
Fahéjjal megszórva

Kókuszvíz

Na és akkor mi az a kókuszvíz? Az meg nem más, mint a főleg fiatal (még zöld) kókuszdió belsejében lévő folyadék. Kicsit opálosan átlátszó, azért is inkább víz, mert nem fehér, mint a kókusztej. Íze édeskés, tele van mindenféle vitaminnal és értékes tápanyagokkal. Smoothie-k kiváló alapanyaga, de lehűtve magában is szuper frissítő. (Személy szerint én csak úgy önmagában nem vagyok oda érte, inkább smoothie-kba szoktam használni.) Sokan tévesen azt hiszik, hogy a kókusztej az, ami a kókuszdió belsejében van, pedig a kókusztejet (és minden egyéb más kókuszkészítményt, amit itt is felsoroltam) a kókuszdió húsának pépesítésével készítik és vízzel hígítják a kívánt sűrűség elérésére.

Vegán gluténmentes őszibarack krémleves kókusztejszínhabbal
Finom krémes, kókuszhabos őszibarack-krémleves

Tippek

Na azt hiszem eléggé kiveséztem itt a kókusztejeket és rokonaikat, úgyhogy akkor végre  jöjjön az őszibarack krémleves recept! 🙂 De előtte még gyorsan néhány hasznos tipp a recepthez: 1) pillanatok alatt lejön az őszibarack héja, ha leforrázzuk forró vízzel.  Egyébként ezt a módszert a paradicsomnál is célszerű alkalmazni, mivel most van itt a paradicsom szezon is és eltevéskor rengeteg időt lehet ezzel spórolni. Csak beletesszük egy tálba a barackokat (paradicsomokat), forralunk vizet, ráöntjük, hogy ellepje, pár percig (állagtól függően, ha puhák, elég csak leforrázni, ha keményebb, akkor kicsit tovább hagyni) forró fürdőt vesznek, majd egy hideg vízzel teli tálba átrakjuk őket (nehéz lenne forrón hámozni, valamint nem az a cél, hogy már héjastul megfőzzük őket) és már hámozhatjuk is. 2) A receptben a keményítőt nem csak azért használom, hogy kicsit sűrűbb, krémesebb legyen a leves (ahhoz nem is lenne igazán szükség hozzá), inkább azért, mert így nem fog kicsapódni másnapra sem a kókusztej. (Nem mindegyik fajta csapódik ki, de jobb biztosra menni. 🙂 )

Hozzávalók (kb 4 főre):

Leveshez:
  • nettó 1 kg őszibarack (tehát hámozatlanul, magozatlanul) összevágva
  • fél citrom leve
  • 3 ek barna cukor (édesszájúbbaknak lehet több)
  • 1 löttyintés (kb. 1 tk ) vaníliakivonat
  • 1 konzerv (400 ml) kókusztej
  • 1 ek tápiókakeményítő
Kókuszhabhoz (opcionális, hab nélkül is szuper):
  • 1 konzerv (400 ml teljes zsírtartalmú)  kókusztej pár órát hűtőben pihentetve
  • 1-2 ek porcukor
  • őrölt fahéj meghintéshez

Elkészítés:

  1. A meghámozott, összevágott barackokat tegyük egy lábasba.
  2. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi épp csak ellepi és tegyük hozzá a citromlevet, a cukrot és a vaníliakivonatot, majd tegyük fel főni. (Nem kell neki sok idő, elég ha egyet forr.)
  3. Ha megfőtt, megpuhult a barack, öntsük bele kókusztejet, majd botmixerrel turmixoljuk össze.
  4. Keverjük ki az 1 ek. keményítőt egy kevés hideg vízzel, öntsük a barackhoz, forraljuk fel egyet újra és a leves kész is.
  5. Ha készítünk hozzá kókuszhabot, akkor vegyük ki a kókusztej konzervet a hűtőből (óvatosan, ne rázzuk, dobáljuk), bontsuk fel, majd szedjük le a tetejéről az összeállt, sűrű krémes részt és tegyük egy mély tálba, amiben tudunk habot verni. (A levet se öntsük ki, smoothie-ba vagy zabkásához kiváló!)
  6. Elektromos kézi habverővel verjük kb. 30 másodpercig, majd adjuk hozzá a porcukrot és verjük tovább még kb.  1 percet, amíg hab állagú nem lesz.
  7. Tegyük a leves tetejére, szórjuk meg egy kis fahéjjal, a maradékot tároljuk hűtőben. (Hűtőben vissza fog keményedni, nem marad ez a tejszínhab állaga.)


Hosszászólások