Matcha latte

Matcha latte

Nem is tudom, hogy miért váratott magára ez a poszt ennyit (éveket 😀 ), hogy felkerüljön a blogra. A matcha latte mindennapi italom, kedvenc „függőségem” jó értelemben. 🙂 Aki követi valamelyik közösségi oldalamat (Instagram vagy Facebook), az láthatja is, ugyanis gyakran megosztom a készítést vagy csak magát a csodaszép bögrényi zöld italt a történetek között. Ugyanúgy, mint másnak a reggeli kávé, nekem a reggeli (vagy délelőtti) matcha latte az énidős szeánsz. 🙂

Matcha latte
Matcha latte
Készül a matcha latte. 1 g matchaport tegyünk a szitába.

De mi is a matcha? 

A matcha tea nem más, mint japán zöld tea porrá őrölve. A japánok kezdték ilyen formában inni a zöld teát már évszázadokkal korábban, mára azonban már jóformán a világ összes országában ismertté és népszerűvé vált. Jótékony hatása sokkal kiemelkedőbb, mint egy hagyományos zöld teának, hisz a matcha esetében nem csak a levelek forrázatát isszuk meg, hanem az egész levelet elfogyasztjuk azáltal, hogy porrá van őrölve és azt keverjük el a vízzel. És mivel ugye ez is zöld levél, ráadásul tea, így szerintem nem is kell sokat ecsetelni, hogy milyen jó is ez a szervezetünknek. 🙂

A matchát kávé helyettesítőnek is nevezik, ugyanis nagyon sokan akkor kezdik el inni, mikor valamilyen okból el akarják hagyni a kávét, vagy csökkenteni akarják annak napi mennyiségét, ugyanis a matcha is rendelkezik ugyanazokkal az élénkítő tulajdonságokkal, mint a kávé, de ennél még jóval több (jó) dologgal is! 😉

Személy szerint én sosem kávéztam, úgyhogy én anno csak kíváncsiság miatt kóstoltam meg, és annyira megszerettem, hogy onnantól a napi rutinom része lett. 🙂 Nálam nem a élénkítés volt a szempont, az íze ejtett rabul és később már a hozzá kapcsolódó kis szeánsz, ahogy elkészítem. 🙂 

Matcha latte
Adjuk hozzá a többi fűszert is…

Megosztó

Mivel én már évek óta iszom, ezáltal nagyon sok kérdést, észrevételt kaptam ez idő alatt a matchával kapcsolatban, így az tudom mondani, hogy az egyik legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy nagyon megosztó ital. 🙂 Valakinek nagyon ízlik, valakinek meg nagyon nem. De aki az utóbbi kategóriába tartozik, még annak sem kell „leírnia” a matchát teljesen, ugyanis nagyon sok múlik a tea minőségén és az elkészítési módján. Ha valaki először egy gyengébb minőséget kóstol, az igen el tudja venni a kedvet a további matcházástól.  Valamint latteként fogyasztva az sem mindegy, hogy milyen tejjel öntjük fel. Ez abszolút a saját ízlésünkre van bízva, kísérletezni kell, hogy melyikkel válik be a legjobban. 

Én zabtejjel szeretem, viszont van, aki a kókusztejre esküszik. Nekem a kókusz túl karakteres hozzá, nagyon elveszi a fókuszt a matcháról, valamint én alapból sem szeretem az erősen kókuszos dolgokat, így mikor megkóstoltam vele, nagyon nem ízlett. De mint írtam, ez teljesen egyénfüggő, ami nekem ízlik, az másnak lehet nem, pont ezért érdemes kísérletezni az ízekkel. Amikor viszont megtaláltuk a nekünk valót, akkor nagyon rá lehet kattanni a matcházásra. 🙂  Én napi szinten 1 adagot iszom, reggel illetve a délelőtti órákban, viszont van aki ugyanúgy többször fogyasztja naponta, mint a kávét. Én egyébként csak növényi tejekkel kóstoltam, szerintem az való hozzá igazán, de nyilván állati eredetűekkel is kipróbálható. 

Matcha latte
… majd szitáljuk a bögrébe.

Elkészítés szempontjából én latteként, azaz zabejjel felöntve iszom, de ugyanúgy lehet inni tej nélkül is, simán csak vízzel elkeverve, mint egy átlagos áztatott teát (csak kevesebb vízzel). Ahogy látni fogjátok a receptnél, semmilyen édesítőt nem használok, mert pont elég édes lesz a zabtejjel, valamint a fahéj hozzáadása is az édes ízt erősíti, de természetesen ez is ízlés kérdése, aki szeretné, az édesítheti bármivel. 

Szeretek habosítható zabtejet használni hozzá, attól nagyon finom, lágy, krémes matcha latténk lesz, de természetesen nem habosíthatóval is elkészíthető. 🙂 

Matcha latte
Adjuk hozzá a vizet…

Honnan szerzem be?

Utoljára hagytam a honnan kérdést, azaz, hogy honnan érdemes beszerezni, ha ki szeretnétek próbálni. Én már hosszú évek óta az M Matcha teáit iszom, ami az egyik (bár inkább A) legjobb minőségű matcha tea, amit a jelenleg elérhető a piacon, így rendelés szempontjából mindenképp őket ajánlom jó szívvel. Mindenben kiemelkedő: szín, illat, íz, csomagolás, könnyű rendelhetőség és abszolút segítőkész ügyfélszolgálat. 

Ahogy látni fogjátok az oldalukon, több típusú matcha tea létezik, amit a szüretelés technikájától illetve a tealevelek minőségétől függően sorolnak kategóriákba, valamint van ízesített és pirított matcha tea is. A jellemzőiket el tudjátok olvasni az egyes fajták alatt, viszont egyben az összes azonos: mindegyik nagyon finom! 🙂

Matcha latte
… majd teakeverő ecsettel vagy kézi e-mixerrel keverjük csomómentesre.

Azt minden esetben el szoktam mondani, hogy aki még nem kóstolt matcha teát, annak nem biztos, hogy először egyből rendelnie kell, mert mint mondtam, nagyon megosztó ital. Ahogy láthatjátok az M Matcha oldalán, elég húzós árai vannak, így szerintem rendelés előtt érdemes valahol megkóstolni, nehogy aztán rendelés után derüljön ki, hogy mégsem ízlik, mert akkor pénzkidobás és pazarlás volt az egész. 

M Matcha teákat is már elég sok kávézóban lehet kapni, igaz sajnos eddig még főleg Budapesten, de vidéki városokban (én is vidéken lakom) is van már olyan teázó, kávézó, ahol jó minőségű matcha teát lehet kóstolni. Egyébként nem csak rendelés miatt érdemes felkeresni az M Matcha oldalt, hanem tájékozódás miatt is, ugyanis minden hasznos infót elolvashattok a matcháról, jótékony hatásairól és még egyéb receptötletekkel is gazdagodhattok. 

Matcha latte
Öntsük habosítóba a zabtejet – vagy a válaszott tejet – és habosítsuk, melegítsük fel.

Én az esetek 98%-ában latteként fogyasztom a matcha teát és csak a maradék 2%-ban készítek egyéb recepteket belőle. Na nem azért, mert máshogy rossz lenne, inkább csak azért, mert inni szeretem a legjobban és mindig féltve beosztom, hogy jó sokáig élvezhessem egy tasak tartalmát. 🙂 🙂 Egyébként nyáron valami mennyei frissítő tud lenni a jeges matchanarancs, ami frissen facsart narancsból készül, és abba csorgatom bele a vízzel elkevert matchát, adok hozzá jó sok jégkockát meg egy szívószálat és már szürcsölhető is. 🙂 Ezt is érdemes kipóbálni egyszer, teljesen más élmény, mint a tejes változat. Azonban az esetek nagy részében én nyáron is meleg latteként iszom, időnként, ha tényleg elviselhetetlen a kánikula, készítem csak jéggel és hideg tejjel. 

Matcha latte
Ha kész, öntsük a matchához és már ihatjuk is. 🙂

Fűszerek

Én már jó ideje fűszerekkel készítve iszom, azaz mindig adok hozzá egy kis fahéjat (mert nagyon finom vele), egy kis kurkumát és borsot. Egyik sem lenne szükséges hozzá, nagyon sokáig én is „csak” simán, azaz fűszerek nélkül ittam. Viszont, ahogy azt már sokszor említettem, nagyon fontos, hogy fűszereket is együnk-igyunk, így már jó ideje a matchámat is felturbóztam velük. A fahéj ad neki egy plusz édeskés ízvilágot, valamint szeretem az ízét is. A kurkuma meg azért kerül bele, hogy a napi kurkumafogyasztás egy része mindenképp meglegyen, hisz ezt is írtam már sokszor, hogy a kurkumának kiemelt szerepe van a fűszerek között, Dr. Greger napi 1/4 teáskanálnyi mennyiséget javasol. Az egész mennyiség azért nem fér ebbe a bögrébe bele, mert akkor túl kurkumás lenne (bár a kurkumás latte is nagyon finom, a receptje már jó ide elérhető az italok kategóriában), de egy kis rész azért mehet bele, amitől még az íze nem dominál. A csipet borsot meg a kurkuma miatt teszem bele, jobban érvényesül tőle a kurkuma jótékony hatása. 🙂 A mennyiségeket itt is mindenki nyugodtan módosítsa ízlése szerint, vagy ahogy írtam korábban, akár el is hagyhatóak.

Matcha latte
Habos matcha latte

Teakészítő eszközök

A matcházának nagy kultúrája van Japánban, amihez külön eszközök is dukálnak. 🙂 Ilyenek például – amiket az oldalon is láttok, ha megnyitjátok az előbbi linket – egy direkt matcha teához használt bögre (chawan), vagy a babmusz teakanál (chashaku), de a bambusz teakeverő ecset (chasen) is a matcha kultúra része. Az 1 adagnyi (1 g) matchapor pontos kimérése az adagolókanál hasznos lehet, de természetesen ezeket nem kell mind beszerezni, a jó része inkább csak a hagyományos rituálé részei, ezek nélkül is elkészíthető a matcha. Viszont amiket (szerintem) mindenképp érdemes beszerezni hozzá első körben, az egy kis méretű szita és egy elektromos kézi habosító (e-mixer): ezek segítenek abban, hogy könnyen csomómentesre tudjuk keverni a vízben a matchaport. 

Matcha latte
Érdemes kipróbálni, nagyon finom! 🙂

Úgy gondolom, hogy minden lényegi infót elmondtam, most már csak a recept van hátra. Egy bögrényi mennyiséget írtam le, bár nálunk kislányom is nagyon szereti, gyakran iszik az enyémből (néha többet is, mint a felét 😀 ), de időnként neki is készítek külön egy kisebb adagot a cicás bögrécséjébe. 🙂

Jó matcházást kívánok!

Hozzávalók egy bögrényi mennyiséghez:

  • 1 g matcha tea
  • ízlés szerint: fahéj, kurkuma, bors
  • kb. 50 ml forró víz (nem forrásban lévő)
  • 200-250 ml növényi tej (habosíthatóval plusz élmény 🙂 )

Ha az M Matchánál vásárolsz, akkor használd a GABYKONYHA kuponkódot, mely 10% kedvezményt biztosít a webshop összes termékére. (Csak a teljes áras termékekre érvényes, más kedvezménnyel nem összevonható.)

Elkészítés:

  1. Szitáljuk kedvenc bögrénkbe a matcha teát és a fűszereket.
  2. Öntsük fel kb. 50 ml forró vízzel és keverjük csomómentesre a kézi elektromos mixerrel.
    Fontos, hogy ne forrásban lévő vizet adjunk hozzá, mert megéghet a tea, amitől keserű lesz és elveszti jótékony hatásait. Én kb. 75 fokos vizet használok. (Nem szükséges kimérni, elég ha a felforralt vizet visszahűtjük kicsit.)
  3. Öntsük tejhabosítóba a választott tejet és habosítsuk fel, majd öntsük fel vele a matchát és kész is a mennyei matcha latte. 🙂
    Ha nincs tejhabosítónk, kis edényben tűzhelyen is megmelegíthetjük a tejet, majd a kézi elektromos mixerrel, amivel a matchát elkevertük a vízzel, felhabosíthatjuk a tejet.