Kurkumás latte

Ahogy a tavaszi-nyári időszaknak, úgy az őszi-télinek is megvan a maga szépsége, hangulata, varázsa. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindkettőt ugyanúgy szeretem, én inkább a melegebb időszak híve vagyok. Több okból is. Gasztrófanként természetesen a sok friss, finom zöldség, gyümölcs miatt, amelyek a nyári időszakban tonnaszámra elérhetőek, így naponta degeszre eheti magát velük az ember. Emellett szeretem (és hálás is vagyok érte), hogy van lehetőségem a családi (és talán nemsokára már a saját, ház körüli 😉 ) kiskertünkben kertészkedni, ültetni, órákat elbabrálni valamivel és szinte egész nyáron szüretelni az éppen megérett finomságokat. Szuper élmény látni a természet kis csodáját, ahogy az elültetett kis magocskákból kihajt az “élet”.
Mióta szülő is vagyok, ez még inkább fontos számomra, a természet jó tanítómester. Olyan jó látni, mikor kislányom rácsodálkozik dolgokra, ismerkedik a világgal, aminek kitűnő színtere a kiskert. Növények, állatok, rovarok, színek, illatok, formák, textúrák… minden fellelhető, megfigyelhető, megtapasztalható egy kis kertészkedés alkalmával. De nem csak ezen érvek miatt szeretem jobban a melegebb évszakokat, hanem azért is, mert ilyenkor szinte naphosszat kint lehet lenni a levegőn, futkározni, kirándulni, sétálgatni. Szülőként átértékelődik illetve felértékelődik néhány dolog, nekem ez is ilyen. Akinek van(nak) gyerkőce(i), az szerintem most talán egyetért picit velem. Azért valljuk be, nem mindegy, mikor a csöppségeket és már nem is annyira csöppségeket jóformán egész nap a jó levegőn lehet “lefárasztani”, mikor mindenféle szabadtéri programot, elfoglaltságot lehet tervezni és megvalósítani és nem a négy fal között kell “kisakkozni” az aznapi “élménydús” programot. Persze ez sem lehetetlen, de azért én úgy gondolom, hogy ez egy picit nehezebb (és olykor-olykor fárasztóbb 😉 ) feladat.
Gyermektelenként anno ez nekünk sem volt fontos szempont, rossz idő esetén mi is “begubóztunk” megnéztünk egy, esetleg két jó filmet egy forró tea vagy kurkumás latte 😉 társaságában, vagy olvasgattunk, pihengettünk. Mára már azért máshogy alakulnak a benti programok, de azért hűvös időben a forró szürcsölnivalók megmaradtak most is. 🙂 Kislányom nagy tea rajongó, de kíváncsian kóstol bele minden másba is, amit készítek.

Tél = több fűszer 🙂
Gasztronómia szempontjából azért természetesen az őszi-téli időszak is izgalmas és változatos is. Ilyenkor azért jórészt előtérbe kerülnek a testet-lelket melengető, néha fűszeresebb ételek, italok. Ez a forró fűszeres-kurkumás növényi tejes ital – vagy golden latte, ahogy még sok helyen találkozhatunk vele – is tipikusan ezen időszakban jóleső iszogatnivaló.

Fűszerek minden évszakban
Szeretem a fűszereket nagyon, rengeteg fajtát tartok itthon több formában. Télen túlnyomó részt szárítottat használok, de olyankor is van pár friss, cserépben nevelt zöldfűszer a konyhaablak párkányán. 🙂 Nyáron a szárítottak mellett évről-évre egyre több friss fűszert nevelgetek kiskertünkben és az erkélyládáimban is.
Annyira szeretem, hogy főzések alkalmával csak kimegyek az erkélyre, szedek ebből is, abból is, és egy jó csokornyi fűszerrel térek vissza a konyhába. Az illatuk is mennyei, kislányom is már kéri, hogy hadd szimatolgassa végig őket. 🙂 Nem is tudnék csak pár kedvenc fűszert írni, mert tényleg rengeteg fajtát szeretek, bizonyos ételekhez megvan, hogy melyik passzol leginkább, de sokszor főleg kedvem szerint fűszerezek, variálom őket.
Egyszerűbb inkább azt a két fajtát leírnom, amivel még ezidáig nem sikerült mélyebb barátságot kötni. 😀 Az egyik a rozmaring, amit se szárítva se frissen nem használok gyakran, a másik meg a friss koriander levél. Valahogy ez utóbbit nagyon nem tudom megszeretni, egyáltalán nem használom. A koriander mag viszont az egyik kedvencem, őrölt formában elég gyakran fűszerem vele ételeinket. A kettőnek (levélnek és magnak) egyébként teljesen különböző íze van, így egyáltalán nem ellentmondásos, hogy az egyiket szeretem, a másikat nem. Pedig nagy kedvenceim a keleti és a mexikói ízvilágú ételeket is, ahol alapfűszer a friss koriander levél, de ha itthon ilyet készítek, akkor én mégis kihagyom. 😉

A kurkuma
A kurkuma egy nagyon értékes fűszer, tele van mindenféle jósággal, a szervezetre nagyon jó hatással van. Nagy barátja a fekete bors, együtt fogyasztva felerősítik egymás pozitív hatásait, így egy ideje már őrölt fekete (néha fehér) borsot is csempészek a keverékbe, de aki nem szereti vagy fél, hogy így túl fűszeres lesz, az elhagyhatja. De szerintem legalább egyszer érdemes azzal is kipróbálni, nem hiszem, hogy csalódást fog okozni. 🙂

Kezdetben mindig csak úgy találomra kevertem ki egy bögrényi mennyiséghez a fűszereket (a lenti arányokkal), de mivel elég gyakran fogyasztjuk, így esedékessé vált egy nagyobb adag összeállítása. Így sokkal egyszerűbb, nem kell mindig mindent elővenni, csak a kis csatos üveget, abból egy teáskanálnyi keveréket, amit forró vízzel, növényi tejjel és egy kis édesítővel összekeverek és már lehet is inni.
Tipp
Akinek esetleg nem tetszene ez az ízvilág italként, az nyugodtan használja a keveréket zabkásába. Én – függetlenül attól, hogy szeretem így latteként is – időnként a zabkásánkba is teszek egy teáskanálnyit. Kevésbé karakteres, erőteljes így az íze, mint italként, mivel jobban elegyedik a kása többi hozzávalóival. Sőt, palacsinta tésztába is keverhetünk belőle, nem csak szép sárga színe lesz, hanem finom, kicsit mézeskalácsra emlékeztető aromát is kap tőle. 🙂
Hozzávalók a fűszeres keverékhez:
- 4 ek őrölt kurkuma
- 2 tk őrölt gyömbér
- 2 tk őrölt fahéj
- 1/4 tk őrölt szegfűszeg
- 1/8 tk őrölt fekete bors
A fűszereket keverjük össze egy tálban, vagy kis üvegben, vagy bármiben, amiben tárolni szeretnénk, és ezzel el is készítettük a kurkumás italhoz a mixünket. Én kis csatos üvegben tárolom a fűszereim között.
Hozzávalók 1 bögre italhoz:
- 1 tk kurkumás mix
- 1/4 bögre víz
- 3/4 bögre növényi tej (én leginkább mandula vagy zabtejet használok)
- ízlés szerinti édesítő (cukor, szirup, stevia…)
Elkészítés:
- Tegyük az 1 teáskanálnyi kurkumás fűszerkeveréket és az ízlés szerinti édesítőt egy kis edénykébe (én egy pici tejforraló edénykét használok erre a célra).
- Öntsük hozzá az 1/4 bögre vizet, kezdjük el melegíteni és közben jól keverjük össze.
- Ha már jó meleg (nem kell forrnia), öntsük hozzá a növényi tejet, ezzel is keverjük és melegítsük jól össze majd öntsük bögrébe és már szürcsölhetjük is. 🙂
A „tejöntős” kezdő fotón csak a kép kedvéért forraltam külön a tejet, a gyakorlatban úgy szoktam, ahogy leírtam. 😉