Vöröslencsés-sült édesburgonyás tésztaszósz

Tésztával és pirított brokkolival, cukkinivel
Megint egy finom fűszeres sárga tésztaszószt hoztam, ami nagyon hasonlít erre a receptre. 🙂 És megint vöröslencse, igaz? 😀 Igazából nem gondoltam – pont ezekért -, hogy poszt fog születni erről a fogásról mostanában, de mikor nemrég az Instagram sztoriban megosztottam a készítést, nagyon sok üzenetet kaptam, hogy kíváncsiak lennének a pontos receptre, mert nagyon guszta. Egyébként tényleg nagyon finom ez a szósz, bár mint azt már tudhatjátok rólam, szeretem a keleties ízvilágú ételeket, így ez is olyan a kurkumával, korianderrel és kókusztejjel ízesítve.

Édesburgonya és sütőtök
A korábbi receptem sütőtökös, mert amikor írtam, pont annak volt szezonja, most viszont édesburit használok, de a kettő teljesen jól helyettesíthető egymással. Állagra és ízre is nagyon hasonlóak, bár én is hallottam már olyanról, aki az egyiket szereti, másikat nem, nos ez egyéni ízlés. 🙂



Ebbe most került egy kis hüvelyes is a biztonság (és az egészségünk 😉 ) kedvéért, méghozzá vöröslencse, mert azzal a legkönnyebb bánni és nagyon finom krémes állagot ad a szószoknak. Próbálok minden nap beiktatni hüvelyest is, ahogy a napi tucatban javasolja Greger doki (Hogy ne halj meg c. könyv egyik szerzője), ezért sokszor a régi receptjeimet is updatelem magamnak és dúsítom egy kis hüvelyessel, már amiben elfér. 🙂 Ha úgy nézzük, akkor ez a recept is a korábbinak egy frissített, hüvelyessel kibővített verziója. 🙂




Hozzávalókról
Szinte az összes hozzávalóról írtam már korábbi receptjeimnél, ezért most nem ismétlem önmagam. A vöröslencséről például ennél a receptnél, a kesuról és a házi kesuvaj készítésről itt, a sörélesztőpehelyről meg itt találtok infókat.



Univerzális
Ami magát a szószt illeti, én már átléptem azt a korlátot, hogy mit mivel “szokás” enni. 🙂 Itt most arra gondolok, hogy ezt most klasszikusan valóban tésztaszósznak hoztam, de én ettem már hidegen kenyérre kenve is, valamint salátára is, mint salátaszósz. 🙂 Nem mindig fogy el az egész egyszerre, a maradékot hűtőben tárolva egy hétig teljesen jól eláll. A hűtőben kicsit megdermed, a készítéskor tapasztalt viszonylag folyékony állaga kenhetővé válik hűtést követően, ezért teljesen jó pirítósfeltét is. Vagy zöldségeket mártogatni bele. (Újramelegítve újra folyékony lesz.)


Azonban ha tésztára tesszük, akkor nem kell sajnálni, nyugodtan tegyetek rá jócskán belőle, hisz amúgy is elég nagy adag lesz a lenti recept alapján, de nem véltelenül. Ez a szósz szerintem úgy jó, ha úgy igazán körbeveszi a tésztát és a zöldségeket, és nem csak meg van mutatva neki. Az általános tésztás szabály itt is érvényben van, miszerint frissen, azonnal érdemes enni, mert úgy a legfinomabb.


A szósz hozzávalói 4 főre:
- 1/2 bögre vöröslencse
- 1 fej hagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 2 db közepes méretű édesburgonya
- 1 konzerv kókusztej sűrű része (egy éjszakát hűtőbe téve szépen elválik a sűrű és a híg rész)
- ételízesítő (mindenmentes) vagy só
- 1/2 tk kurkuma
- 2 tk őrölt koriander (mag)
- 1/4 tk bors
- 1 tk őrölt kömény
- 3 ek mustár
- 2 ek kesuvaj
- 1-2 ek sörélesztő pehely
- Só ízlés szerint
Zöldségekhez:
- 1-2 közepes méretű salátacukkini
- 1 brokkoli rózsákra szedve
- majoranna
- bazsalikom
- oregánó
- olívaolaj
Tésztához:
- Tészta formája és mennyisége ízlés és adott fő szerint (én általában valamilyen gluténmentes tésztát használok és fejenkét 100-120 grammot számítok egy felnőtt főnek)
Elkészítés:
- Az édesburgonyákat fóliában héjastul süssük meg puhára sütőben.
- A vöröslencsét 3-szoros mennyiségű enyhén ételízesítős vagy sós vízben főzzük meg a hagymával, fokhagymával.
- A főtt lencsét és a sült édesburgonyákat (ha szép a héja és a jó a gépünk, nem muszáj meghámozni) tegyük a késes betétű robotgép tartályába.
- Tegyük hozzá a fűszereket, mustárt, kesuvajat és a sörélesztőt, majd turmixoljuk össze. Sót nem tettem bele, mert a vöröslencsét enyhén sós lében főztem, nekem az elég volt.
- Összeturmixolás után adjuk hozzá a konzerv kókusztej sűrű részét és forgassuk át párszor újra a szószt. Ha esetleg még így is túl sűrűnek találnánk, tegyünk hozzá a híg részéből is és hígítsuk ízlés szerint.
- Közben főzzük meg a tésztát és pirítsuk meg a zöldségeket.
Zöldségek:
- A cukkinit mossuk meg, vágjuk fel kisebb darabokra vagy ízlés szerint.
- A brokkolit szedjük rózsákra, mossuk meg és forrázzuk le. Hagyjuk állni a forró vízben 15 percig. (Ha ez valakinek nem lenne elég, nyugodtan főzze elő jobban.)
- Kezdjük el megfőzni a tésztát.
- Öntsünk 1-2 ek olívaolajat egy serpenyőbe, kezdjük el melegíteni, majd adjuk hozzá a cukkinit, brokkolit és a fűszereket ízlés szerint. Pirítsuk kb. 5 percig.
- Mikor a zöldségek megfelelő keménységűre puhultak és a tészta is megfőtt, szűrjük le és adjuk a zöldségekhez. Keverjük át párszor.
- A lencsés-édesburgonyás szószból öntsünk a zöldséges tésztára egy jó nagy adagot, (ha több személyre főzünk, akkor akár az egészet is), majd jól forgassuk össze és tálaljuk azonnal. A szószt nem kell sajnálni a tésztáról, akkor jó, ha sok van rajta, közben úgyis szív be a tészta belőle.
- Tetejére friss bazsalikom leveleket és egyéb zöldfűszereket szórtam.