Gluténmentes narancsos felemás kuglóf datolya-karamellszósszal

Gluténmentes narancsos felemás kuglóf datolya-karamellszósszal

A felemás kuglóf gyerekkorom nagy kedvence volt. Szerettem és a mai napig szeretem a teljesen egyszerű sütiket, főleg a kevert tésztásokat. Viszont mikor átálltam a gluténmentes étkezésre, majd a növényi alapúra, kicsit háttérbe szorultak ezek a receptek. Gluténmentes vegán “hagyományos” sütit sütni nem épp a világ legegyszerűbb dolga, de mivel én szeretek pepecselni a konyhában és kísérletezgetni, tesztelgetni alapanyagokat, így nem ijedtem meg a feladattól. 🙂 Lisztkeverékeket nem használok, ezért egy fokkal még inkább nehezített volt a “pálya”. 🙂

Vegán „tojáshab”

Gluténmentesség szempontjából a megfelelő lisztek, a növényi alap szempontjából kezdetben a tojás, főleg a tojáshab helyettesítése volt legnagyobb kihívás, de mára már elég sok alternatívát ismerek és a tojáshab kérdés is megoldott.  Ebben a receptben például csicseriborsó levét használom erre a célra, mivel ugyanúgy fel lehet verni, mint a tojásfehérjét. Persze azért a tojást növényi alapú hozzávalókkal nem mindig lehet jól helyettesíteni csak egy dologgal, főleg ha olyan receptet szeretnénk mindenmentesíteni, amiben külön szerepe van a tojás sárgájának és fehérjének. 

Gluténmentes vegán narancsos felemás, vaníliás-kakaós kuglóf
Kuglóf szelet

Egyszerű, gyors, könnyű, kevés alapanyaggal – nem mindig lehetséges

Receptjeimet igyekszem azért úgy összeállítani, hogy minél kevesebb  és általánosabb hozzávaló kelljen, valamint hogy gyorsan elkészíthető legyen, hisz általános tapasztalat, hogy az emberek jó része vagy nem nagyon szeret a konyhában ténykedni, vagy ha szeret is, akkor is főleg olyan recepteket készít el, amelyek kevés hozzávalóból nagyon gyorsan megvannak, hisz ugye manapság az idő a legkevesebb mindenkinek. Nos igyekszem “megfelelni” ennek a kritériumnak is, de azért van, hogy nem tudok (és nem is akarok 😉 ) csak 5 összetevővel dolgozni. A receptjeimnél nem mindig igaz az a mondás, hogy a kevesebb több. 🙂

Konjac liszt

Ebben a receptben talán csak egy hozzávaló van, ami nem annyira általános minden konyhában, ez pedig a konjac liszt. Ugyan árban sem átlagos, de kiváló sűrítő tulajdonsággal bír és rendkívül takarékos megoldás, mivel nem kell belőle sokat használni, mégis szuper lesz a végeredmény tőle. Ebben a receptben a tojás sűrítő, “egyben tartó” tulajdonságát szerettem volna kiváltani vele, ami szerintem nagyon jól sikerült. 🙂

Szósz

A datolya-karamellszósz nem kötelező kelléke a kuglófnak, de nagyon finom vele. 🙂 Ha esetleg maradna a szószból, bár nem lesz nagy adag belőle, akkor azt még gyümölcsök mellé mártogatósnak is fel lehet használni. 

Gluténmentes vegán narancsos felemás, vaníliás-kakaós kuglóf
Gluténmentes vegán narancsos felemás kuglóf datolya-karamellszósszal

Kuglóf, azaz hamis panna cotta 🙂

És így a végére van egy kis kedves, vicces történetem is, hogy a baráti társaságunkban miért hívjuk a kuglófot „hamis panna cottának”. 😀 Történt ugyanis jó sok évvel ezelőtt (5 éve már biztos), hogy vacsorára hívtam a barátainkat. Készültem minden finomsággal, desszertnek panna cottát és kuglófot készítettem. Mikor vacsora után az édességekre került a sor, mondtam a társaságnak, hogy panna cottát készítettem, hamisat, de nem árulom el, hogy mitől hamis, majd meglátják. A kuglófot meg nem is említettem, mert annyira el voltam foglalva valamivel. Kimentem a konyhából és a kezemben a kuglóffal tértem vissza. Mindenki meglepetten nézte a süteményt, majd barátnőm férje, a társaság viccmestere megszólalt: „Hát ezt a panna cottát tényeg elég jól meghamisítottad”. 🙂 Mindenki dőlt a nevetéstől és azóta szállóigévé vált ez a kifejezés, baráti társaságon belül így lett a kuglóf hamis panna cotta. 😀

Gluténmentes vegán narancsos felemás, vaníliás-kakaós kuglóf
Kuglóf datolya-karamellszósszal

Megjegyzések a recepthez: 

  1. Ha konzerv csicseriborsót használunk a lé kinyeréséhez, akkor a nagy konzervet vegyük (800 g-os), mert a kisebben nem mindig van a recepthez elegendő folyadék (márkafüggő).
  2. Nekem hagyományos, nem szilikonos kuglóf formám van,  tehát azt ki kell kenni és lisztezni. Aki szilikonosat használ, annak nem muszáj. 

Hozzávalók:

Kuglófhoz:
  • 120 g barna rizsliszt
  • 120 g kölesliszt
  • 20 g tápióka keményítő
  • 10 g konjac liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 210 g barna cukor
  • 150 ml csicserilé (nagy konzerv csicseriborsó leve)
  • 150 ml szőlőmagolaj (napraforgó is jó)
  • 150 ml víz
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 1 db narancs héja és leve
  • 1 púpos ek kakaópor

Elkészítés:

  1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra alsó-felső sütési fokozaton.
  2. Kenjük ki a kuglóf formát növényi vajjal (margarinnal) és lisztezzük ki rizsliszttel. 
  3. Reszeljük le a narancs héját apró lyukú reszelőn, majd nyomjuk ki a levét.
  4. Verjük fel a csicserilevet kemény habbá (ha megfordítjuk a tálat, benne maradjon).
  5. A liszteket (rizs, köles, konjac, keményítő), a sütőport és a cukrot mérjük egy nagyobb tálba és keverjük össze.
  6. Egy kisebb tálba keverjük össze a vizet, a narancslevet és az olajat majd öntsük a lisztekhez.
  7. Adjuk hozzá narancs lereszelt héját és ezt az egész keveréket dolgozzuk jól össze egy sima masszává.
  8. Spatulával óvatosan forgassuk a tésztába a felvert csicserihabot.
  9. Öntsük a tészta felét a kikent formába, a másik felébe keverjük bele a kakaóport, majd azt is öntsük a formába. 
  10. Süssük 30 percig 200 fokon, majd vegyük vissza a hőfokot 180 fokra és süssük még további 15 percet (vagy amíg tisztán jön ki a beleszúrt tű).
Karamellszószhoz:
  • 10 szem magozott aszalt datolya
  • 100 ml növényi tej (én mandulát használtam)
  • 1/2 tk vaníliakivonat

Elkészítés:

  1. Az összes hozzávalót tegyük a mixerünkbe és turmixoljuk szósszá. 🙂


Hosszászólások