Édesburgonyás pudingpite

Advent 4. vasárnapjára egy bónusz édességet hoztam, és bár a menü első részénél a gombakrémlevesnél írtam, hogy nem vagyok egy édesszájú, ezért sem csak édességeket fogok hozni idén, de tudom, hogy a többségnek a karácsony arról is szól, hogy sok finom sütemény van otthon, ami a normál hétköznapokon nem, így gondoltam hátha örültök egy meglepi desszertnek. 😉



Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen nevet is adjak ennek a finom pitének, ami igazán kifejezi már a nevében is, hogy milyen is valójában. Lehet elég lett volna csak azt írnom, hogy édesburgonyás pite, mert igen, a nagy része édesburgonyából készült, csak mivel annyira finom pudingos az állaga, hogy ezt mindenképp bele szerettem volna foglalni a megnevezésébe is. 🙂 Így született meg ez a név.


Sütőtökös vs. édesburgonyás
Hogy őszinte legyek, sütőtökből még nem próbáltam a pitét, de biztos azzal is ugyanolyan finom, mint édesburival, tehát ha csak sütőtököd van otthon, szerintem azzal is működni fog, mert alapesetben jól helyettesíthető a kettő egymással.


Lila és sárga
Én ebben a receptben két fajta édesburit használtam, lilát és sárgát, mert így volt meg az elegendő mennyiség. Nem volt elég sárgám, így tettem a lilából is, nagyjából fele-fele arányban. Sütőben, fóliába csomagolva sütöttem meg héjasan őket – két nagyobb darabot – és héjasan is használtam fel. Ami szembetűnő volt sütés után, hogy a sárga sokkal puhábbra, lágyabbra sült, mint a lila, bár az is teljesen megpuhult, mégis masszívabb volt az állaga. Amikor összeturmixoltam a töltelék hozzávalóit, amiből tulajdonképp az édesburgonya-puding lett, a színén is látszódott a lilás szín, ahogy azt a képeken ti is látjátok. 🙂

Édesítés és sózás
Ennél a receptnél az édesítés a lényegesebb, de összességében fontosnak tartom kiemelni (újra és újra 🙂 ) hogy én törekszem a minimális sózásra és az édesítőket sem szeretem túlzásba vinni, nem szeretem a nagyon édes dolgokat. Más részből tudatosan is kerülöm a cukrokat, cukrozást és egyéb édesítők használatát. Persze nem azt mondom, hogy nem eszek ilyeneket sosem, csak törekszem a mérséklésére, vagy valamilyen természetes módszerrel váltom ki. A sós receptjeimhez eleve nem is szoktam leírni a só mennyiségét, általában csak azt írom, hogy ízlés szerint, mert ez valóban ízlés kérdése. Én (szerintem) egy átlag ember ízléséhez képes sótlanul főzök/eszek,és mivel maga a só mennyisége nincs hatással arra, hogy sikeresen el tudjuk-e készíteni a receptet vagy nem, így inkább nem írok só mennyiséget. A cukornál is nagyjából ez a helyzet, de egy sütinél, édességnél jóformán elvárás, hogy az ember leírja, mennyi édesítőt tett bele, így ezekben az esetekben én is megadom, hogy én mennyit teszek bele, ami a mi ízlésünknek megfelel, de ettől természetesen el lehet térni. Ennél a receptnél is így van.

Kóstoljunk!
Én azt javaslom, hogy kóstolgassuk közben az ételt, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy elég sós/édes-e az ízlésünknek és idővel úgyis már tudni fogjuk mérés és kóstolás nélkül is, hogy kb. mennyi sót/édesítőt szeretünk használni. Elég sok recept rugalmas a szilárd és a folyékony édesítők tekintetében. Én a pite töltelékébe datolyaszirupot tettem, de ez teljesen jól helyettesíthető akár sima cukorral is. Arra azért érdemes figyelni, hogy ilyenkor nem biztos, hogy egy az egyhez arányban, mivel a cukor érzetre valószínű sokkal édesebb, mint a datolyaszirup, de állag szempontjából itt most mindegy, hogy szilárd vagy folyékony kerül-e a töltelékbe. A datolyaszirup szerintem még dobott egyet a sötét színvilágon is, de mivel kakaó is kerül bele, ami meg alapból mindent jól besötétít, így a szín nem a datolyaszirupon múlik. 🙂 Egyébként akár utólag, tálaláskor még meg lehet locsolni egy kis datolyasziruppal, juharsziruppal, vagy bármilyen édes dologgal, ha esetleg úgy éreznénk, hogy nem lett elég édes.


Egyszerűen, gyorsan, könnyen
Azt hiszem ezek a fő jellemzői a pite elkészítésének, mert tényleg minimális időbe kerül, míg az egészet összerakjuk, a többi meg már a sütő dolga. Az édesburgonyát persze meg kell már korábban sütni hozzá, de az sem egy bonyolult és hosszadalmas feladat, főleg, hogy a munka nagy részét itt a sütőnk végzi. Ezt a feladatot inkább az előkészületekhez írnám, mert ha ez megvan, akkor innen már tényleg nagyon gyorsan haladhatunk. Összegyúrjuk a tésztát, kibéleljük a sütőformánkat vele, majd turmixban elkészítjük a tölteléket, megtöltjük a pitét és sütjük. Kb. 20 perc alatt megvan az egész. De már mutatom is a receptet, hogy le tudd ellenőrizni, hogy tényleg igazam van-e. 🙂 🙂


Hozzávalók egy 25 cm-es piteformához:
Tésztához:
- 100 g őrölt mandula
- 50 g barna rizsliszt
- 50 g zabpehelyliszt
- 2 ek nyírfacukor
- 1/4 tk szódabikarbóna
- 1 erős ek kókuszzsír
- 5-6 ek hideg víz
Töltelékhez:
- 600 g sült édesburgonya (én a héját is rajta hagytam)
- 6 ek kakaópor
- 1 tk vaníliaőrlemény (vaníliakivonat is használható, de akkor abból kevesebb, mert az jóval erőteljesebb ízű!)
- 1/3 bögre datolyaszirup (vagy ízlés szerint több vagy kevesebb és más édesítő is használható)
- 5 ek tápiókakeményítő
- 500 ml növényi tej (én mandulát használtam)
- Durvára vágott magvak, diófélék és csokoládé a tetejére (elhagyható)
Elkészítés:
- Melegítsük elő a sütőt légkeverés fokozaton 180 fokra.
- A tészta hozzávalóiból gyúrjunk tésztát. A vizet úgy adagoljuk hozzá, hogy egy gyúrható, nyújtható tésztát kapjunk.
- Két sütőpapír között nyújtsuk ki a tésztát akkorára, hogy ki tudjuk vele bélelni a sütőformánkat. Ne aggódjunk, ha eltörik a tészta, jól lehet formázni, tapasszuk be a lyukakat, pótoljuk ki a hézagokat a leeső darabokkal.
- Tegyük hűtőbe, míg elkészítjük a tölteléket.
- A töltelék hozzávalóit tegyük egy turmixba és mixeljük sima krémet belőle.
- Vegyük ki a formát a hűtőből, öntsük bele az édesburgonyás krémet, majd szórjuk meg a tetejét durvára vágott mag- és diófélék keverékével és tegyük az előmelegített sütőbe.
- Süssük 30 percig, majd a tálalással várjuk meg, míg kihűl, hogy szépen lehessen szeletelni. Pudingos állaga lesz az egész pitének, melegen lehetetlen vágni, szétfolyik, ezért érdemes megvárni, míg legalább szobahőmérsékletre hűl. Én extrának olvasztottam még a tetetjére egy kevés étcsokit is, amivel megcsíkoztam, de ez elhagyható. A pudingos állag miatt a kanál jobb választásnak tűnik, mint a villa. 🙂